Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Győzelem a házigazdák ellen, az ötödik helyért játszhat a férfi vízilabda-válogatott" />

A magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazdák ellen sikeresen mérkőzött a riói olimpia csütörtöki versenynapján. Magyarország-Brazília: 13–4, így válogatottunk szombaton az ötödik helyért játszhat.
Szabó Barbara nem jutott tovább magasugrásban" />

A riói olimpián a magyar atléták közül csütörtökön a magasugró Szabó Barbara jutott főszerephez. Az UTE Európa-bajnoki nyolcadik helyezett versenyzője korábban bízott a döntős helyezésben, azonban olyan magasságon rontott, ami kiesést eredményezett, végül a selejtező B-csoportjának 16. helyén, összességében a 32. helyen végzett négyes holtversenyben.
Sastin kiesett, Németh 10." />

Csütörtökön a női birkózók léptek szőnyegre a riói olimpián, ahol két magyar versenyző volt érdekelt. Sastin Marianna (63 kg) a selejtezőben kikapott, nem menetelhet tovább, Németh Zsanett (75 kg) a vigaszágon folytathatta, de vereséget szenvedett az első összecsapásán, így nem mérkőzhetett a bronzéremért.
Cseh László szerint a riói „gödör” a londoninál is mélyebb volt " />

Kedvenc ételeivel, húslevelessel és rántott hússal várta szerdán a felesége Cseh Lászlót, aki 18 napig volt távol a családi fészektől. Negyedik olimpiájáról is éremmel tért haza, de nem olyannal, amiért Rióba indult.
Kozák Danuta duplázott Rióban: megvédte olimpiai bajnoki címét egyesben, övé az 500. magyar érem!" />
Kozák Danutának nem volt ellenfele K–1 500 méteren: a magyar kajakos közel két másodperccel nyerte meg a döntőt, ezzel megvédte olimpiai bajnoki címét. Az UTE sportolója többszörösen is sporttörténelmet írt, hiszen az első magyar négyszeres olimpiai bajnok kajakos, valamint ő nyerte a 500. magyar olimpiai érmet (a téli és a nyári olimpiákat is számolva), köztük a 175. aranyat.
Kormos Villő nem jutott tovább a középdöntőbe" />
Szerdán rendezték a női toronyugrás selejtezőjét a riói olimpián: a szám egyetlen magyar indulója, Kormos Villő a 27. helyen zárt, így nem jutott be a középdöntőbe.
Női vízilabdázóink kikaptak az Egyesült Államoktól, a bronzért küzdhetnek" />
A magyar női vízilabda-válogatott 14–10-re kikapott az Egyesült Államok elleni elődöntőben a riói olimpián, így a bronzéremért mérkőzhet Oroszországgal pénteken.
Hazaérkezésüket követően sajtótájékoztatót tartottak Budapesten a riói olimpián érmet nyerő férfi párbajtőrözők és mestereik. Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány arról beszélt, hogy a Rióban elért siker az egész magyar vívásé, a sportágban tapasztalt összefogásé. „A versenyzők maximális sportszerűséggel és fegyelemmel csinálták végig az olimpiát, ez a forrása a sikernek” – jelentette ki a kapitány, aki szerint azok a vívók is fantasztikusan teljesítettek, akik nem nyertek érmet. „Szívből remélem, hogy ez a folyamat Tokióig folytatódik.”
A címvédő Pars Krisztián a negyedik legjobb dobással döntős" />

Szerdán két csoportban kvalifikáltak a kalapácsvetők a fináléra a riói olimpián. Pars Krisztián ugyan nem dobta meg a 76.50 méteres selejtezőszintet, de a negyedik legjobb eredménnyel bejutott a pénteki döntőbe.
Szerda délután a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a fedélzetén az olimpiáról érkező sportolók, sportszakemberek egy nagyobb csoportjával landolt egy Rióból érkező charter. A gépen utaztak többek közt úszók, vívók, atléták, tornászok, vitorlázók és sportlövők is. Az érkezőket több száz szurkoló fogadta.