Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Telegdy Ádám az újabb riói A szintes úszó" />
A Budapest Open második napján Telegdy Ádámnak sikerült A szintet úsznia 200 háton. Teljesítményével a korábbi három A szintes hazai vetélytársát is megelőzte.
Jani Réka is ott lesz Rióban Babos Tímea párospartnereként" />
Tovább bővült a riói Magyar Csapat: Jani Réka-Luca teniszező is ott lesz az olimpián Babos Tímea párospartnereként.
Késely Ajna lehet az olimpiai küldöttség legfiatalabb tagja" />
Késely Ajnát, a kőbányai úszóklub 14 esztendős üdvöskéjét már negyven nap sem választja el úszópályafutása első olimpiai szereplésétől, addig viszont a Budapest-bajnokságon, majd a júliusi hódmezővásárhelyi ifjúsági Európa-bajnokságon is bizonyítani szeretne. Jelét adni a kivételes tehetségének, az Egerszegi Krisztinát is megfogó látványos úszótudásának, nem utolsó sorban pedig annak a kitartó munkának, ami nélkül aligha lehetett volna belőle úszó olimpikon. Nyilvánvaló, hogy Rio mindent visz, noha Ajna is tudja, hogy az „ő olimpiája” inkább a 2020-as, a tokiói lesz…
Két magyar ökölvívó indul riói kvótáért az utolsó kvalifikációs tornán" />

Az ökölvívók utolsó kvalifikációs tornáját a venezuelai Vargasban rendezik július 3. és 9. között. A tornán az APB/WSB és professzionális versenyzők vehetnek részt. Két magyar indul útnak, hogy Párizson keresztül Vargasba érjen: Nemesapáti Norbert (81 kg, a képen jobbra) és Bernáth István (+91 kg).
György Réka olimpiai A-szintes 200 háton" />

Az úszók olimpiai színt teljesítésének zárónapja július 3. Ezért rendezik június 29. és július 2. között a Tüske-uszodában a Budapest Opent, amin még meg lehet váltani úszóinknak a riói repülőjegyet. A nyitónapon ez György Rékának sikerült, akinek a 200 háton a második kvótáját sikerült megszereznie (2:09.64).
A korelnök magyar olimpiai bajnok ma is igen aktív" />
Keleti Ágnes a Nemzet Sportolója, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja, ötszörös olimpiai bajnok tornásznő lett május 21-én a magyar olimpiai bajnokok korelnöke. Kalandos élete regénybe kívánkozik.
Mexikóváros bajnoka saját számában Rióban is aranynak örülne" />

A nógrádi születésű, sportágát a Dunakanyarban kezdő olimpiai bajnok kajakozó Hesz Mihály úgy látja, a magyar kajak-kenu sport nagyon erős, a stafétát mindíg van generáció, aki tovább viszi. A hatvanas-hetvenes évek világ- és Európa-bajnoka a sportág magyar képviselőitől a riói olimpián csaknem egy tucat érmet vár. Különösen kedves ajándék lenne számára, ha K-1 1000 méteren, melyen az '68-as olimpián arany-, előtte Tokióban ezüstérmes tudott lenni, Dombvári Bence olimpiai bajnokságot nyerne a brazil metropoliszban.
Elkészült a riói velodrom - a versenyzők jó köridőket várnak az új pályától" />

Elkészült Rio de Janeiróban az olimpiai kerékpáros pálya - számolnak be róla hivatalos oldalukon a szervezők. A velodromot hétvégén egy tesztverseny alkalmával már ki is próbálhatták a kerekesek. A versenyzők benyomásaik alapján nagyon jó időket várnak az olimpiai játékok alatt.
Új válogató dönthet a riói férfi négyesről" />
Új válogatót írnak ki a férfi 1000 méteres kajaknégyesek számára, hogy eldőljön, ebben a számban mely egység képviselheti majd a magyar színeket a riói olimpián. Erről Storcz Botond, a kajak-kenu válogatott vezetőedzője beszélt azon a hétfői sajtótájékoztatón, amelyet a válogatott tiszteletére tartottak a vasárnap zárult moszkvai Európa-bajnokság után.
Weltner Györgyné Ivánkay Mária: Az első olimpiai győzelmemnek örülök a legjobban!" />
Ha van nehéz feladat a sportújságírásban, hát a fogyatékos sportolókról írni mindenképpen az. Nagyon nehéz dolog ugyanis beleéreznie magát egy ép embernek abba, ugyan milyen lehet az, ha például valaki nem, vagy csak nagyon gyengén lát vagy hall. Ha valamelyik végtagja hiányos vagy éppen sajnálatos módon tolókocsiba kényszerülve éli az életét. Weltner Györgyné Ivánkay Mária az egyetlen a Nemzet Sportolónak tizenkét fős társaságában, aki az átlagemberekhez képest hátrányos helyzetű, aki őket ebben a kiemelt társulatban képviseli. Konkrétan: ő gyakorlatilag nem hall. A Nemzet Sportolóit bemutató sorozatunk újabb fejezetét olvashatják.