Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Gyógytorna után következhet a szertorna - Berki Krisztián két hét múlva” lóra szállhat” " />
Három ismert sebészspecialista, dr. Halasi Tamás, dr. Hidas Péter és dr. Pavlik Attila jó együttműködésének, majd a sportorvosokat váltó gyógytornászok jól felépített munkájának köszönhetően ismét látogathatja a válogatott edzéseit Berki Krisztián tornász olimpiai bajnok, akit ötven nappal ezelőtt a Sportkórházban operáltak meg. Két nappal a 30. születésnapja előtt került a műtőbe…
Kiss László sok kicsi Hosszú Katinkát és Gyurta Dánielt lát a Jövő Bajnokai között" />
Már az úszósport legnagyobbjai közé tartozó ausztrálok is azt az utat tapossák, amit három évvel ezelőtt a Magyar Úszó Szövetség jelölt ki a „Jövő Bajnokai” országos tehetséggondozó program elindításával. A tervezés időszakában a hazai szakembergárda úgy gondolta, hogy az „első termés betakarítására” kellő időzítéssel éppen az először 2021-re Budapestnek ítélt világbajnokságon kerülhet sor. A koncepción az után sem változtattak, hogy egy újabb, ezúttal mexikói lemondást követően a kivételesen nagy világverseny szervezési időszaka négy évvel lerövidült. Azzal a megfontolással, hogy jól menedzselt, jó kezekben tartott. és a mai nagyságok nyomdokában járó úszókra mindig és mindenhol szükség lehet.
Vancouver olimpiai bajnoka Pjongcsang tiszteletbeli nagykövete lett" />
A 2018-as pjongcsangi Téli Olimpiai Játékok tiszteletbeli nagykövete lett az amerikai olimpiai bajnok alpesi síző, Lindsey Vonn. Vancouver bajnoka az első külföldi sportoló, akit a feladattal megbíztak.
Boczkó Gábor második az első olimpiai kvalifikációs világkupaviadalon" />
A hétvégén mindhárom fegyvernemben megkezdődtek az olimpiai kvalifikációs versenyek a vívóknál. Mivel minden helyszínen világkupaversenyt rendeztek, így a péntek-szombati egyéni viadal után vasárnap csapatversenyre is sor került. A hat helyszínen 39 magyar vívó szerepelt - váltakozó sikerrel.
"Nagyokat lépnek a magyar judósok a riói kvalifikáció felé!"" />
Két aranyéremmel és országok közötti tabellagyőzelemmel zárt a magyar judoválogatott az elmúlt hétvégén a Zágrábban rendezett olimpiai kvalifikációs Grand Prix-n. A magyar judósok hétről-hétre halmozzák az érmeket. Ez biztató nem csak Rio, hanem a júniusi Európa Játékok tekintetében is. Nagy András sportigazgató-szakágvezető nagy fegyverténynek tekinti sportolóink sikeres menetelését.
Földházi Zsófia világkupát nyert hazai közönség előtt, jó úton jár Rio felé" />

Földházi Zsófia nyerte az öttusázók kecskeméti, 4. világkupaversenyét. A korábbi Héraklész-díjas sportoló ezzel értékes pontokat szerzett a világkupa-ranglistán, s biztosan indulhat a júniusi minszki világkupafináléban, ahol a győztes olimpiai kvótát szerez Rióra.
80 esztendős Mexikóváros olimpiai bajnok vívója - B. Nagy Pált a MOB Szolnokon köszöntötte" />
Május másodikán ünnepli 80. születésnapját a mexikói olimpia párbajtőr csapatversenyében bajnoki címet nyert B. Nagy Pál, aki lakóhelyén, Szolnokon, két bajnoktársa jelenlétében épp a kerek évforulón kapja meg a díszpolgári címet. A bajnokot az ünnepségen Fábián László személyesen köszöntötte.
"Csipes és Dombvári pozitív drogtesztje nem doppingeset, ezért nem is kerül a WADA elé"" />
Nem sokkal az után, hogy dr. Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke úgy nyilatkozott, hogy „tudomása szerint sem Csipes Tamara, sem pedig honvédes klubtársa Dombvári Bence nem bukott meg, de elismerte, hogy történt szabálytalanság”, a Telekom Sporthír Szolgálat kérésére, illetve a sportvezető kijelentésére reagálva dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Anti-dopping Csoport vezetője is megszólalt.
Hosszútávúszó-csata az olimpiai számban, Mexikóban" />
A mexikói Cozumelben folytatódik a nyílt vízi úszók világkupa-versenysorozata. A nők 10 kilométeres „olimpiai” számában hárman képviselik a magyar színeket: a londoni győztes Risztov Éva (29), Olasz Anna (21), a tavalyi berlini Európa-bajnokság 25 kilométeres versenyének ezüstérmese, valamint Kiss Nikoletta (18), a 2014-es balatonfüredi junior világbajnokság aranyérmese.
Kezdődik a vívók riói kvalifikációs időszaka" />
A női párbajtőrözők Johannesburgban, a férfi párbajtőrözők Párizsban, a férfi tőrözők Szentpéterváron, a női tőrözők Tauberbischofsheimban, a női kardozók Pekingben, a férfi kardozók pedig Madridban versenyeznek. Valamennyi helyszínen világkupa-fordulót rendeznek, vagyis az egyéni mellett csapatküzdelemre is sor kerül.