Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Az olimpia a tét az almati súlyemelő-vb-n" />

Az Almatiban zajló világbajnoksággal jelenleg is zajlik a riói olimpia egyik legfontosabb kvalifikációs tornája súlyemelésben, méghozzá tizenkét magyar versenyző részvételével.
Ördögi képlet vár a nyílt vízi úszókra " />
Az idei nyílt vízi évadját Hongkongban bravúros világkupa „szakaszgyőzelemmel” záró Olasz Annára hosszútávúszó pályafutásának legnehezebb próbatétele vár a jövő évi kazanyi világbajnokságon. A legjobb tíz közé kell kerülnie ahhoz, hogy első nekifutásra kiérdemelje az olimpiai indulás jogát, ha viszont hátrább végez, 2016-ban már csak egy dobása marad, vagy még annyi sem…
Kovács Katalin, Kammerer Zoltán, Mohamed Aida és Gádorfalvi Áron is a hatodik olimpiáját vette célba" />
Négy, egyaránt a negyvenedik életéve felé közelítő magyar élsportoló is a riói nyári játékok résztvevője szeretne lenni, és ezért kész megmérettetni magát a hazai válogatókon, majd a nemzetközi kvalifikációs versenyeken. Elhatározásuk azért egészen különleges, mert sorozatban a hatodik olimpiájukat vették célba. Ennek a továbbra is erősen motivált négyesnek a tagja – mindenfajta előjogok nélkül - a kajakozó Kovács Katalin és Kammerer Zoltán, valamint a vívó Mohamed Aida és a szörföző Gádorfalvi Áron – tájékoztatta a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársát Medvegy Iván, a MOB főmunkatársa, aki erről a vívók múltheti konzultációján is beszélt.
Az olimpiai bajnok Vaskuti István maradt a nemzetközi szövetség alelnöke" />
A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) varsói kongresszusán újra alelnöknek választották a moszkvai olimpia kenubajnokát, Vaskuti István. A magyar sportdiplomata posztjának megerősítése hatalmas sportdiplomáciai siker.
Több mint háromezer gyermek az iskolai vívóprogramban, 10 verseny Rio jegyében" />
A sportági konzultációs sorozat alkalmából a Magyar Vívó Szövetség vezetői is beszámoltak sportáguk iidei eredményeiről, nehézségeiről, a jövőt érintő tervekről. A sportvezetők beszéltek az iskolai programról és a riói kvalifikációról is.
Hosszú Katinka - 10 kiló érem, 10 gondolat..." />
Egy főszereplős, de így is parádés sajtótájékoztatót tartott szerdán a Magyar Úszó Szövetség Hosszú Katinka tiszteletére, aki 69 éremmel – köztük 51 arannyal – és „természetesen” egy újabb összetett elsőséggel zárta az idei világkupa-szereplését.
Magyar Zoltán: Kedvez számunkra az olimpiai kvalifikáció!" />
Az üzbegisztani Taskentben rendezték a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) 80. kongresszusát, melyen a riói kvalifikáció és a bakui Európa Játékok is napirendre került. Az esemény után dr. Magyar Zoltán tornaelnök, a MOB alelnöke elégedetten nyilatkozott.
Berki Krisztián: A sikerhez kell a szülői háttér" />
A MOB és a Magyar Edzők Társaságának közös keddi edzőtovábbképző konferenciájának vendége Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, Rotterdam (2010), Tokió (2011) és Nanning (2014) világbajnoka volt, aki a sportpszichológia oldaláról, saját élményein keresztül közelítette meg a siker és a kudarc témáját.
Az Olimpiai Bajnokok Klubja is köszöntötte a 90 éves Köteles Erzsébetet" />
Az Olimpiai Bajnokok Klubja közösen köszöntötte kilencvenedik születésnapján a legidősebb itthon élő aranyérmes társukat Köteles Erzsébetet. Az ünnepségnek az Ybl Tervező Iroda vezetője Takács Tibor adott otthont.
Köteles Erzsébet 90 éves: A reggeli ima után jön az „ágyikótorna”!" />
Olimpiai bajnoki címe mellett további tizenöt érmet gyűjtött össze világversenyekről a véletlennek köszönhetően kezdődött, ám annál hosszabb és eredményesebb tornász pályafutása során a ma 90. születésnapját ünneplő Köteles Erzsébet.