Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Elhunyt a Helsinki olimpikon Bokor György" />
Újra gyászol a magyar kosárlabda sport, 86 éves korában elhunyt Bokor György. Neve összeforrt a MAFC-cal, amelynek játékosaként háromszor magyar bajnoki címet, Európa-bajnoki ezüst (1953 Moszkva) és főiskolai világbajnoki címet szerzett, valamint a magyar válogatott tagjaként részt vett az 1952-es helsinki olimpián.
Vízilabda: Cegléden mérkőzik Magyarország az olimpiai bajnok Egyesült Államok ellen" />
Vasárnap érkezett haza Hollandiából a magyar női vízilabda válogatott, s hétfőn már továbbutazott Hajdúszoboszlóra, ahol együtt készül az Egyesült Államok csapatával.
Elhunyt Gulyásné Szabics Magdolna olimpikon kosárlabdázó" />
Röviddel 65. születésnapja előtt elhunyt Szabics Magdolna (Gulyás Zoltánné), a BSE volt válogatott kosárlabdázója, az egyik legnagyobb magyar kosaras, a moszkvai olimpia negyedik helyezett csapatának játékosa.
Gyulai István Memorial: Parádés kalapácsvető mezőny Pars Krisztián részvételével" />
A július 8-án Székesfehérváron, a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Központban megrendezendő esemény sztárvendégeit illetően már korábban elhangzott, hogy elfogadta a meghívást a magasugrás olimpiai bajnoka, az orosz Ivan Ukhov, rajthoz áll 100 méteren minden idők második leggyorsabb hölgye, az olimpiai és világbajnok amerikai Carmelita Jeter, és indul a 110 méteres gátfutásban világbajnoki címmel rendelkező, szintén amerikai Jason Richardson, akivel összecsap majd Baji Balázs is.
Az olimpiai bajnok Risztov már otthon, de még gyógyszert kell szednie" />
Nem bosszankodik, inkább értetlenül áll a Balatonban történtek, illetve azok kellemetlen következményei előtt Risztov Éva, a londoni olimpiai játékok hosszútávúszó versenyének győztese, aki az elmúlt szombaton kis különbséggel lett második a LEN Európa Kupa 10 kilométeres versenyében. A Debrecent képviselő sportolónő egyike volt azoknak, akik súlyosnak minősíthető fertőzést kaptak, ezért orvosi, más esetekben kórházi ápolásra szorultak.
OTP Bank Koronglövő Eb: A mezőny hátsó felében a magyarok skeetben" />
Férfi és női skeetben sem sikerült jól a szám első napja a magyar versenyzők számára a Sarlóspusztán zajló koronglövő Eb.
Úszás: Katie Ledecky ismét világcsúcsot úszott" />
Ismét világcsúcsot úszott az amerikai Katie Ledecky, ezúttal 800 méter gyorson.
Szombaton búcsúztatják Gajdos Ágnes olimpikon röplabdázót" />
Szombaton búcsúztatják a montreáli olimpia negyedik helyezett röplabdázóját, Hubainé Gajdos Ágnest.
Két magyar érem a Grand Prix második napján (videókkal)" />
Remekül szerepeltek a magyar judósok az első Budapest Judo Grand Prix második versenynapján: a mieink közül Tóth Krisztián ezüst-, Joó Abigél bronzérmes lett, Csoknyai László, Krizsán Szabolcs és Bor Barna az ötödik, Vér Gábor pedig a hetedik helyen végzett.
Thetis Kupa: vereség, de tornagyőzelem Athénban" />
A magyar női vízilabda válogatott 10-9-re kikapott a házigazda görögöktől a Thetis Kupán, de a tornát megnyerték, ráadásul a fő célt is sikerült teljesíteni.