Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Bor Barna értékes olimpiai kvalifikációs pontjai Havannában" />
Karakas Hedvig után Bor Barna is bronzérmet szerzett, Fogasy Gergő az ötödik, Krizsán Szabolcs pedig a hetedik helyen zárt a havannai olimpiai kvalifikációs Grand Prix-viadalon.
Kozák Danuta: háromból három" />
Kozák Danuta háromból három győzelmet szerzett meg a hétvégi I. Európa- és világbajnoki válogatóversenyen. A pénteki K-1 500 méter mellett vasárnap K-1 és Szabó Petrával K-2 200 méteren is győzni tudott. A vasárnapi 200 méteres küzdelmekből kiemelkedett még Dudás Miklós és a Molnár Péter, Bán Kristóf páros is, míg 5000 méteren Pauman Dániel újabb vasasos győzelmet hozott.
Barka Emesével az ötszörös Eb-győztes sem bírt a Német Nagydíjon" />
A női birkózás hagyományos, nagy versenyén, a dormageni Német Nagydíjon a felnőttmezőny egyetlen magyar szereplője, Barka Emese megnyerte az 58 kg-os súlycsoportot.
Hegedűs Csaba nem kandidált a FILA elnöki posztra" />
Június 7-én, szombaton éjfélkor lezárult a jelentkezés a Nemzetközi Birkózó-szövetség (FILA) elnöki posztjára. Dr. Hegedűs Csaba a hazai szövetség honlapján, közleményben jelentette be, hogy nem indul. A sportág szeptemberben hat évre választ elnököt Taskentben, a világbajnokságot megelőző kongresszuson.
Szász Emese ötödikként zárta a vívó Eb-t" />
Az ötödik helyen végzett a párbajtőröző Szász Emese a strasbourgi vívó Európa-bajnokság második napján.
Hosszú magyar csúcsot úszott Monte-Carlóban" />
Amellett, hogy két számban is győzött, 400 méter gyorson magyar csúcsot úszott Hosszú Katinka a Mare Nostrum elnevezésű, hagyományos nemzetközi úszósorozat e hétvégi nyitóversenyének zárónapján, Monte-Carlóban.
Pars a világ idei legjobbjával nyert Veszprémben" />
A világ idei legjobb eredményével nyerte meg a veszprémi Balaton-kupa elnevezésű verseny kalapácsvető számát Pars Krisztián, aki két centiméterrel szárnyalta túl Mosztafa Hicsam al-Gamal csúcsát.
Demeter Bence 14. a vk-döntőben" />
Demeter Bence a 14. helyen végzett az öttusázók világkupa-sorozatának döntőjében, a floridai Sarasotában.
Nadal kilencedszer a csúcson Párizsban" />
Rafael Nadal kilencedszer nyerte meg a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyes versenyét, miután a vasárnapi fináléban négyszettes csatában legyőzte Novak Djokovicot.
Pá Papesz! - interjú Molnár Tamással" />
Búcsút int a medencének dr. Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok, világbajnok vízilabdázó. A válogatottságtól már a Pekingi Olimpia után elköszönt, most a Diapolo-Szegednél is abbahagyja a játékot. A július 14. és 27. között tartandó margitszigeti vízilabda EB-n sportdiplomáciai szerepe lesz.