Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Szupermezőny Párizsban – hat magyarral a 64 között" />
Döbbenetes szupermezőny, 268 férfi párbajtőröző indult a párizsi Világkupa-versenyen. Az első napon a részt vevők több mint háromnegyede búcsúzott, a kilenc magyarból viszont a kétharmada, azaz hat továbbjutott.
Fucsovics Márton elődöntős Kínában" />
Két simának mondható mérkőzés után pénteken az elsőszámú kínai játékossal, a világranglista 163. helyén álló Ze Zhanggel játszhatott Fucsovics Márton az 50.000 dolláros an-ningi ATP Challenger torna negyeddöntőjében.
Ökölvívó akadémia mintaprogram indult Szolnokon" />
Szolnokon megyei ökölvívó akadémiát indítottak a Dr. Hegedűs T. András Szakiskolában tizennégy, elsősorban hátrányos helyzetű, döntően roma származású fiatal számára.
Kozma Dominik térde kifordult, a kezét megműtötték" />
A válogatott úszó, Kozma Dominik szerencsétlen mozdulat következtében szenvedett sérülést: kifordult a térde, immár ötödször. Ráadásul az esés miatt megsérült a keze, amit megműtöttek.
Sopron-Kassa döntő a magyar-szlovák kosárligában" />
A Szlovák-Magyar FINAL4 elődöntőjében egy sok hibával tarkított mérkőzésen, a Sopron 6 pontos győzelmet aratott. Szombaton 18 órakor a döntőben, a Győr ellen diadalmaskodó (75-55) Kassa lesz az ellenfele a soproni gárdának.
VB rajt, a házigazdák botlottak: svéd vereség, finn pontvesztés" />
Elkezdődött a Finnországban és Svédországban zajló A-csoportos jégkorong-világbajnokság – az első nap pedig máris meglepetéseket tartogatott.
Egy olimpiai és egy kétszeres Európa-bajnokot függesztettek fel dopping miatt" />
Doppinggyanú miatt felfüggesztették a versenyzési jogát a női 1500 méteres síkfutás olimpiai bajnokának, Asli Cakir Alptekinnek. (a képen)
Marosiék döntősök Estorilban" />
Marosi Katalin a horvát Darija Jurak oldalán döntő rövidítésben legyőzte az első helyen kiemelt Raquel Kops-Jones, Abigail Spears amerikai kettőst, ezzel bejutott a fináléba az estorili tenisztorna női párosversenyében.
A díjugratással megkezdődtek a 31. Fábiánsebestyéni Lovas Napok" />
Díjugrató-viadallal kezdődött Fábiánsebestyénben a 31. Fábiáni Lovasnapok rendezvénysorozata, amely egyben a kettesfogathajtók számára pontgyűjtési lehetőség a felvidéki világbajnokságra.
A Szentes az Egerrel játszik a döntőben" />
A Hungerit-Szentesi VK 14-6-ra verte a Dunaújvárosi Főiskola együttesét a női vízilabda ob I elődöntőjének negyedik meccsén és ezzel 3-1-re megnyerte a párharcot.