Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Február elsején, csütörtökön helyi idő szerint reggel nyolc órakor megnyitották a phjongcshangi téli olimpia helszínén az olimpiai falut. A már Dél-Koreában tartózkodó magyar sportolók elsők között költöztek be, majd foglalták el szállásaikat. A rövidpályás gyorskorcsolyázók túl vannak az első helyszíni edzésen, Gangneungban. A hivatalos megnyitóünnepséget délután kettőkor tartották.
Az olimpiai bajnok Gombos Sándor vívóra emlékeztek" />

A Farkasréti temető A-parcellájában megemlékezést tartott a MOB Emlék- és Hagyományőrző Albizottsága dr. Gombos Sándor olimpiai bajnok vívó halálának 50. évfordulója alkalmából.
A Kertváros ismét olimpiára hangolódik. A közelgő 2020-as tokiói olimpia előtt ugyanis a XVI. kerületi sportrajongók már számolgatják, hogy jó két év múlva hány olimpikonja lehet majd a városrésznek.
A 2024-es párizsi szervezők Budapesten tanulmányozzák a mintának tekintett Duna Arénát" />

A 2024-es párizsi olimpia szervezőbizottsága Budapesten tanulmányozza a Duna Aréna épületét, részletes tervezését és kivitelezési módszerét, mert a franciák szerint ez ma a világ legjobb versenyuszodája.
Nagy Konrád gyorskorcsolyázó is elutazott Phjongcshangba" />

Nagy Konrád közel három éve Kanadában készül az olimpiára. Sztársportolókkal, olimpiai és világbajnokokkal készül együtt. Még karácsonykor sem tért haza családjához, hiszen februárban olimpia vár rá, és egy percet sem szeretett volna kihagyni az edzésekből. „Koni” szerdán kora délután elindult Dél-Koreába.
Az olimpiai bajnok orosz rövidpályás gyorskorcsolya férfiváltó nem lesz ott az olimpián" />

A phjongcshangi olimpia honlapján szerdán megjelent az egyes nemzetek sportolóinak biográfiája. Az orosz rövidpályás csapat összeállításánál csupán három férfi és négy női sportoló neve szerepel, vagyis a világranglista-hetedik, olimpiai bajnoki címvédő oroszok nem indítanak férfiváltót az olimpián.
Judo és a tokiói Magyar Ház volt középpontban a MOB-elnök japán tárgyalásai során" />

Sikeres tárgyalásokat folytatott Japánban Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Megbeszélései során egy neves japán judomester magyarországi szerepvállalása és a tokiói olimpián létesülő Magyar Ház is napirendre került.
Elhunyt Merényi József olimpikon gyorskorcsolyázó" />

Merényi József, a gyorskorcsolyázás kiemelkedő alakja, a MOKSZ elnökségi, majd tiszteletbeli, örökös tagja, hosszantartó betegségben, életének 89. évében, 2018. január 28-án elhunyt - közölte leánya Szereminé Merényi Ágnes.
![]()
A hétvégi München-i H & N Cup nemzetözi versenyen adta át a Nemzetközi Sportlövő Szövetség (ISSF) 2017 legjobb sportlövőinek a díját. A férfiak rangsorában Péni István az előkelő második helyet szerezte meg a japán pisztolyos Macuda Tomojuki mögött. Az UTE 20 éves, kimagasló tehetségének eredménye azt jelenti, hogy a világ legjobb puskásaként zárta a 2017. évet.
A férfi kézilabda-válogatott az első lépést Tokió felé a szlovénok legyőzésével teheti meg" />

Zágrábban, a 2018. évi Európa-bajnokság záró sajtótájékoztatóján szombaton kisorsolták a jövő évi világbajnokság európai play-off mérkőzéseinek párosítását. A magyar válogatott a szlovénokat kapta ellenfelül. Az első mérkőzés házigazdái a szlovénok lesznek. Ez az első akadály a tokiói olimpia felé vezető útón.