Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Nagy László nélkül utazott a válogatott Zágrábba" />
Nagy László sérülés miatt nem játszhat szombaton Zágrábban a magyar férfi kézilabda-válogatott Horvátország elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén.
Davis kupa: 1-1-gyel várjuk a szombati páros találkozót" />
Balázs Attila két óra alatt, három szettben megnyerte a pénteki nyitómérkőzést, ezzel a magyar válogatott 1-0-ra vezetett Luxemburg ellen a tenisz Davis Kupa budapesti osztályozóján.
Janicsot visszavárják a válogatottba" />
A kajak-kenu szövetségi kapitány válogatóverseny nélkül nem akarta a visszatérő Janics Natasát betenni a szegedi világkupán induló csapatba, mert ez a többi versenyzővel szemben sportszerűtlen lett volna, de ebből nem lett sértődés – mondta el Storcz Botond a Digi Sport Reggeli Start című műsorában, ahol azt is jelezte: Janicsnak a tudása alapján az idei világversenyeken helye lesz a válogatottban.
Távozott posztjáról a váci női kézilabdacsapat vezetőedzője" />
Gulyás István és az NB I elődöntőjében érdekelt csapat közös megegyezéssel azonnali hatállyal szerződést bontott.
Női BL: ismételne a Győr a Valcea ellen" />

A Győr abban bízik, hogy megismétli tavalyi szereplését, és túljut a román Oltchim Valceán a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. (a képen útban Bukarest fele)
Iványi Dalma segíti a női válogatott munkáját" />
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége pénteki ülésén az eddigi ügyvezető igazgatót, megbízott főtitkárt, Bodnár Pétert nevezte ki az MKOSZ új főtitkárának – adta hírül a szövetség hivatalos honlapja.
A budapesti EB-n búcsúzik a háromszoros olimpiai érmes " />
Visszavonul Edith Bosch holland Európa-bajnok cselgáncsozó, aki tavaly nyáron sikeresen lefogta az Olimpiai Stadion nézőterén azt a férfit, aki a 100 méteres síkfutás fináléja előtt egy palackot dobott be a pályára.
Pistorius ismét edzésben" />
Oscar Pistorius ismét edzésbe állt, bár a család tagadja, hogy a barátnőjét meggyilkoló paralimpiai bajnok futó versenyre készülne.
Szükült a magyar vb keret" />
Rich Chernomaz öt fővel szűkítette a magyar férfi jégkorong-válogatott keretét.
A Mocsai-csapat 18 gólon tartotta és legyőzte a horvátokat" />
A magyar férfi kézilabda-válogatott Eb-selejtezőn 20-18-ra legyőzte Horvátországot legjobbjait Veszprémben.