Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Nincs sok esély Görbicz játékára a románok ellen" />
A magyar válogatott a középdöntő első találkozóján sokáig esélytelennek tűnt Montenegróval szemben, majd a második félidő 10. percében magára találva egyenlített, végül balszerencsével veszített, ám így is elérhető az elődöntő. Ehhez Romániát kell verni kedden – ha a magyar fellebbezés nem vezet eredményre, akkor Tomori nélkül, de a csapatba bekerült Triscsukkal.
Kásás Zoltán itthon dolgozna" />
Kemény Dénes neve és kapcsolatrendszere a vízilabda jövője szempontjából döntő, neki kellene irányítania a szövetséget, a válogatott kispadján Benedek Tibornak nincs alternatívája – véli a két csapattal is BL-győztes pólóedző Kásás Zoltán, akit sportági igazgatóként marasztalnának Angliában, de szívesebben térne haza – minderről a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt.
Visszatérhet Kőbán Rita" />
Sok évet töltött a ló sportban Kőbán Rita, de a jövőben tanítani szeretne és visszatérhet a vízpartra is.
Jövőre nyáron lesz az Európa Top-12-bajnokság" />
A torna történetében először jövőre nem februárban, hanem nyár végén rendezik meg az asztaliteniszezők Európa Top 12-bajnokságát.
A férfiak hajszálra a csehek elleni bravúrtól" />
A svédországi Karlstadban zajló curling Európa-bajnokságon első ízben a magyar férfi és női válogatott is a legjobbak között indulhat.
Kis Gergő nem indul a rövid pályás vb-n" />
Nem vesz részt az isztambuli rövid pályás úszó-világbajnokságon Kis Gergő.
Visszavonult az olimpiai bajnok" />
Bejelentette visszavonulását a versenysporttól a ritmikus gimnasztika kétszeres olimpiai aranyérmese, Jevgenyija Kanajeva.
Berki Krisztián olimpiai győzelme százasával hozza a sportágba a tornászpalántákat " />
Boldog, sőt, élete egyik legboldogabb évének zárására készül Dr. Magyar Zoltán, a kápás ló kétszeres olimpiai bajnoka, háromszoros világ- és Európa-bajnoka, a Magyar Torna Szövetség elnöke.
Tomori Zsuzsannát eltiltották, a szövetség fellebbez " />
Első fokon egy mérkőzésre eltiltotta az Európai Kézilabda Szövetség Tomori Zsuzsannát, az Eb-n szereplő magyar válogatott átlövőjét.
Nemzetközi Vívószövetség kongresszusa, Moszkva: magyarok a FIE-ben" />
A Nemzetközi Vívószövetség (FIE) hétvégén Moszkvában megtartott tisztújító kongresszusán dr. Czeglédy Edinát a jogi bizottság, dr. Kamuti Jenőt az orvosi bizottság és dr. Kulcsár Krisztiánt a szabály bizottság tagjának választották.