A közelgő súlyemelő világbajnokság, illetve a „félig” hazai rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság egy kicsit még javíthat az idei mérlegen, de a riói ötkarikás játékok műsorán is szereplő versenyszámokban sokat már nem tehetnek hozzá a magyar sportolók az eddig összegyűjtött úgynevezett olimpiai pontokhoz. Medvegy Ivánnak, a MOB főmunkatársának a kimutatása szerint az október 15-ig megrendezett világbajnokságokon az 1-6. helyezésekkel 78 pontot sikerült összegyűjteni, míg az Európa-bajnokságokon ennél háromszor is többet, 275-öt.

Novemberben vagy decemberben nyitja meg kapuit a 2016-os olimpia atlétikai versenyeinek otthont adó felújított stadion Rio de Janeiróban. A Botafogo futballcsapatának stadionjában több mint egy évig tartottak a munkálatok.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság koordinációs bizottsága pozitívan értékeli a riói olimpia előkészületeinek elmúlt fél évét.

Dilma Rousseff, Brazília elnök asszonya a riói olimpia szervezőbizottságának első emberével, Carlos Nuzmannal és a brazil sportminiszterrel, Aldo Rebelóval folytatott megbeszélésén újból hangsúlyozta: továbbra is minden pénzügyi feltétel adott a 2016-os játékok zavartalan megrendezéséhez.
Múlt hétvégén fejeződött be a spanyolországi Granadában a sportlövők világbajnoksága, az első verseny, amelyen kvótát lehetett szerezni a riói olimpiára. A magyar sportlövők több számban is rajthoz álltak, és pisztolyos versenyzőnknek, Tobai Sike Renátának sikerült kvalifikálnia a 25 m-es számban. (a képen Sidi Péter, Csonka Zsófia és Győrik Csaba)

A vitorlázók santanderi világbajnokságán a finn dingi osztályban Berecz Zsombor szombaton olimpiai kvótát szerzett.

A 2016-os riói olimpia szervezőbizottsága közzétette a jegyárakat az ötkarikás játékokra – a legolcsóbb belépőket már 40 brazil realért (kb. 4000 forint) meg lehet vásárolni.
A tornászok első riói kvalifikációs versenye a 2014-es világbajnokság lesz, amelynek október 3-12 között Nanning a házigazdája. A nemzetközi szövetség honlapja szerint 73 nemzet, 371 férfi és 325 női tornásza nevezett a tartalékokkal együtt a viadalra. Teljes csapattal 54 férfi és 42 női nemzet indul.

Egy héttel a lehetőség meghirdetése után már több mint 60 ezren jelentkeztek önkéntesnek a riói olimpiára a világ szinte minden tájáról.
A granadai sportlövő kvalifikációs világbajnokságon pénteken két olimpiai számban voltak érdekeltek a magyar sportlövők, a női légpisztoly és a férfi kisöbűpuska összetettben.