A várakozásoknak megfelelően a Nemzetközi Birkózó Szövetség változtat az eddigi súlycsoportokon, és kedden bejelentette a riói olimpia műsorán szereplő hat-hat kötött- és szabadfogású kategóriát.
A Nemzetközi Vívószövetség 100 éves, centenáriumi közgyűlésén, Párizsban, a 2014-es és 2015-ös világbajnokságok helyszíneiről, továbbá Riót érintő kérdésekben is döntés született pénteken.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szakemberei egy kétnapos átvizsgáláson vettek részt Rio de Janeiróban, hogy felmérjék a 2016-os nyári olimpia előkészületeit. Ez volt a NOB nyolcadik ilyen vizsgálata Rióban, így biztosítva a folyamatos haladást. A NOB képviselői elégedettek voltak a látottakkal.
Az ausztrál Ric Birchet nevezték ki a Filmmaster Events végrehajót producerének, kedden. A Filmmaster Events, mely a riói olimpia nyitó- és záróünnepség megrendezéséért felelős, a Filmmaster Group leányvállalata.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság legújabb döntése tovább nehezítheti a sportok királynőjének helyzetét az olimpián. Már nem az atlétika az ötkarikás játékok egyértelműen első számú sportága?
A riói szervezőbizottság november 14-én közzétette azt a tervezetet, miszerint a most készülő kézilabdacsarnokot, a játékok után elszállítják a jelenlegi tervezett helyéről és négy iskolát fognak felépíteni belőle.
A Malwee divatmárka, valamint a Lisht ékszerkészítő cég piacra dobta Brazíliában a 2016-os nyári olimpia első hivatalos termékeit.
November nyolcadikán az első robbantással megkezdték a Transolímpica nevű alagútrendszer építését Rióban.
Mint arról beszámoltunk, a MOB hétfői sajtótájékoztatóján a riói előkészületekről - a helyszínről a napokban hazaérkező - Fábián László MOB-sportigazgató és dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató mondta el a Brazíliában tapasztaltakat.

1000 nap múlva olimpia Rióban – a 2016-os olimpiai játékokat ünneplik egész Brazíliában. Az észak-brazíliai Belémben 1000 fiatal gyűlt össze, hogy egy ezres számot alakítsanak ki az olimpia tiszteletére. A városban éppen a valaha volt legnagyobb Brazil Iskolai Ifjúsági Játékok zajlanak, 13 sportág, közel 4000, 15 és 17 év közötti sportolóval.