Risztov Éva a BMTE százéves jubileumi ünnepségének díszvendége volt

A hosszútávúszók tíz kilométeres számában rajt-cél győzelmet aratott, egy egész ország szurkolt érte az utolsó métereknél, amikor álma megvalósult. Risztov Éva elárulta, mit érzett a verseny alatt és azt is, mi a recept arra, hogy gyermekeinket elmozdítsuk a tévé, a számítógép elől. Az olimpiai bajnok sportolóval a BMTE százéves jubileumának ünnepségén készítettünk interjút, ahol Soós János egyesületi elnök meghívására, díszvendégként volt jelen.

"Soha nem volt kétségem, hétéves korom óta csak az olimpiai bajnoki cím lebegett a szemem előtt" – nyilatkozta lapunknak Risztov Éva, a BMTE centenáriumi ünnepi közgyűlésének díszvendége.
Szerinte „a mai világban nem semmi”, hogy egy klub megéri a százéves születésnapját.

- Egy nemzet üvöltött az utolsó métereknél, miközben a hosszútávúszók tíz kilométeres számának közvetítését nézte. Olyan ismerőseim vallották be hümmögve, hogy extázisban szurkoltak, akik általában nem sokra becsülik a sportot. Ön mit érzett?

"Hú..! A versenyen én is szinte átlényegültem, az összpontosítás és az erőkiadás mindent visz. Azóta egy másik szakasz kezdődött. Mindenkinek ezt kívánom, aki sportolóként rajthoz áll. Ez a szeretet és figyelem legalább olyan örömforrás, mint az olimpiai arany."

– Arrébb húzódtunk a nyüzsgő tömegtől, mert minden budafoki önnel akar beszélni. Hogyan került a jubileumi közgyűlésre? Esetleg van valami kötődése a kerülethez?

"Igazából nincs. Soós János hívott, és amikor megtudtam, hogy egy százéves egyesület szülinapjára invitál, örömmel mondtam igent. A mai világban nem semmi, hogy egy klub megéri a százéves kort, ráadásul, ahogy látom, nemcsak éppen hogy létezik, hanem tele van élettel.
Itt csaknem ezren gyűltek össze. Több száz gyerek űzi a sportot. Ez a jövő záloga."

– Ha már a gyermekekről esett szó, ön szerint hogyan lehet őket a sportolás felé noszogatni? Megannyi a kényelmes lehetőség: tévé, számítógép, okostelefon...

"Nehéz ügy, de ha a saját dolgaimból indulok ki, van egy egyszerű képlet. Aki nem tud úszni, ne menjen a víz közelébe. Ha meg elindul az úton, legyen körülötte olyan segítő, edző vagy bárki, aki tovább biztatja."

– Önnél mikor jött a döntés, hogy az úszás, a sport az első, és nincs mese, csinálja, ameddig lehet?

"Ez szinte meseszerű, de igaz. Hétéves koromban elhatároztam, hogy bajnok akarok lenni. Az lebegett a szemem előtt, hogy olimpiai bajnok leszek. Nem vicc, tényleg! És az álmom megvalósult."

(Forrás:Sengel Ferenc / Városházi Híradó, Fotó: Papp Tibor)