A papírformát igazolva a fedettpályás világbajnok Godfrey Khotso Mokoena győzött a kilencedik Hopp-Parádén, Budapesten.
Az AutoGP-ben második hétvégéjét teljesítő Kiss Pál Tamás rendkívül eredményes napot zárt a silverstone-i verseny pénteki nyitónapján.
Gyenesei Leila a 19., Cseh Krisztina pedig a 27. helyen végzett az öttusázók Világkupa-sorozatának oroszországi döntőjében, Nyizsnyij Novgorodban.
Nagy László és Schuch Timuzsin személyében két magyar játékos is bekerült a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2012–2013-as idényének álomcsapatába.
Javában zajlik a munka a magyar női kézilabda-válogatottnál. A betegség miatt távol lévő Karl Erik Böhn szövetségi kapitányt helyettesítő Siti Bea a Nemzeti Sportnak elmondta: kilenc edzésből csak háromszor kerülnek elő a labdák, a többin az erőnlét fejlesztése és a regeneráció kapja a hangsúlyt.
Nyolcvankilencmillió dolláros nyereséggel zárta a tavalyi esztendőt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség - hangzott el a szervezet éves közgyűlésén, Mauritiuson.
Kétéves eltiltást kapott Andrej Mihajlov válogatott fehérorosz jégkorongozó, aki a februári olimpiai selejtezőn akadt fenn a doppingvizsgálaton.
A magyar ökölvívó válogatott csütörtök délután kelt útra, hogy Fehéroroszország fővárosában az új olimpiai ciklus első felnőtt kontinentális versenyén bizonyítson remek előjelek után. A helyszín sokat ígér: Erdei Zsolt 1998-ban, Minszkben Európa-bajnokságot nyert.
Az olimpiai bajnok vízilabdázó Ambrus Miklós, pénteken ünnepli 80. születésnapját.
Már a helyszínen készül a magyar felnőtt és junior ritmikus gimnasztika válogatott, így Vass Dóra is a pénteken kezdődő bécsi Európa-bajnokságra.