A Majthényi Szabolcs, Domokos András páros a harmadik helyen végzett a balatonföldvári Repülőhollandi-világbajnokság ötödik futamában, ezzel összetettben feljött a második helyre.
A 76 évesen, 2013. május 12-én váratlanul elhunyt olimpiai bajnok tőrvívónő Dr. Mendelényiné Ágoston Judit búcsúztatása és temetése 2013. május 30-án 14.30 órakor a Farkasréti temetőben lesz.
Meg szeretnénk mutatni, hogy Magyarország továbbra is a vívó elit tagja, és a Londonban aranyérmes Szilágyi Áron mellett is sok méltó példaképet találhatnak a fiatalok – mondta Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának ülésén.
Babos Timea és Mandy Minella elbúcsúzott a párostornától a Roland Garroson, miután három játszmás hatalmas csatában vereséget szenvedett a Csang Su-aj - Cseng Csie kettősőtől. A 13. helyen kiemelt kínai kettős 2 óra 35 perces csatában jutott tovább a francia nyílt teniszbajnokságon.
A 2012–2013-as magyar klubidény lezárultával magyar szempontból körvonalazódni látszik a 2013–2014-es szezon európai kupaindulóinak listája. Az Európai Kézilabda Szövetség rangsora alapján Magyarország a nők versenysorozataiban a rangsor 2. pozíciójából fakadóan összesen öt vagy hat, a férfiaknál a lista 7. helyezettjeként négy klub révén vehet részt az ősszel induló küzdelmekben.
A szervezők szerint több ezren gyújtottak gyertyát a Kancsendzönga megmászása után eltűnt két magyar hegymászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére szervezett kedd esti erdélyi megemlékezéseken.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság hat hónapról két évre emelte a tavalyi londoni olimpia előtt doppingoláson ért Lujza Galjulina üzbég tornász eltiltását.
Vincenzo Nibali a vasárnap befejeződött Giro d'Italia megnyerését követően idén még a Vuelta a Espanán és a világbajnokság mezőnyversenyében szeretne diadalmaskodni.
Elhunyt Macusita Josinari: a japán motorversenyző a világ legveszélyesebb versenyének tartott Man-szigeti TT-re készült, ám az edzésen életét vesztette – jelentették a viadal szervezői. A baleset körülményei egyelőre nem ismertek.
Összetartáson vesznek részt szerdától Siti Bea edző vezetésével a női kézilabda-válogatott tagjai.