Kedden bejeződtek a H és az S selejtező csoportok küzdelmei a finn-svéd közös rendezésű jégkorong világbajnokságon. Csütörtöktől a negyeddöntőben, már kieséses rendszerben folytatódnak a küzdelmek.
A kolumbiai Rigoberto Uran nyerte kedden a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny első hegyi szakaszát.
Vlagyimir Klicsko és Manny Pacquiao lehet a 2016-os olimpia sztárja a Nemzetközi Amatőr Boksz Szövetség (AIBA) reményei szerint.
A jövő hét elején tartja Moszkvában választó kongresszusát a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF), amelynek magyar elnöke, Aján Tamás - aki a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének is tagja - öt riválissal küzd meg a tisztségért.
Közgyűlést tartott a Magyar Sportlövők Szövetsége május 13-án a Magyar Sport Házában. Az eseményen új elnökségi tagok megválasztásár is sor került, melynek során a grémiumba Varga Károly, Moszkva olimpiai bajnoka és Kéri Attila, a Százhalombattai Lövészklub elnöke is bekerült.
Gyönyörű környezetben, Innsbruckban, az Olimpiai Csarnokban rendezték május első hétvégéjén, az egyik legrangosabb európai világkupát az Austrian Classics Világkupát.
Kelecsényi Ernő a női kézilabda BL-t nyerő győriek elnöke a siker főszereplőjének Ambros Martín spanyol edzőt tartja, aki középpontba helyezte a védekezést a csapatnál. Kelecsényi Ernő a Digi Sport Reggeli Start című műsorában jelezte: a tréner természetesen marad a csapat élén, a cél pedig a címvédés lesz.
Két magyar páros is negyeddöntőzött a tekézők zalaegerszegi világbajnokságán.
Két közelgő nemzetközi versenyen, majd a június végi országos bajnokságon már jól, tehát a legjobb tudásából ízelítőt adva, a júliusi barcelonai világbajnokságon viszont annál is jobban szeretne teljesíteni Cseh László, aki több mint egy évtizede a világversenyek állandó szereplője.
Az élcsoportban lévő magyarok közül Almási Zoltán első vereségét gyűjtötte be, Balogh Csaba és Berkes Ferenc győzött a lengyelországi Legnicában zajló sakk Európa-bajnokság nyolcadik fordulójában.