Élete első ATP Challenger döntőjébe jutott be Fucsovics Marci a kinai An-Ningben, ami már biztositja neki a TOP300-as tagságot a jövő héttől.
Szilágyi Áron az athéni aranyérme után egy héttel ezüstérmet nyert a chicagói kard Világkupa-versenyen, Boczkó Gábor hatodik helyével zárult Párizsban a Monal Kupa férfi párbajtőr Vk-verseny.
További négy évre az eddigi elnöknek, Gyulai Miklósnak szavazott bizalmat a tagság a Magyar Atlétikai Szövetség éves rendes, egyben tisztújító küldöttgyűlésén.
Olimpiai és világbajnokok, rutinos rókák és feltörekvő fiatalok állnak rajthoz a férfi kajak szakágban a május 10. és 12. között megrendezésre kerülő szegedi Világkupán.
Michelisz Norbert a második helyen zárta a túraautó-világbajnokság Hungaroringen zajló fordulójának időmérőjét, így a vasárnapi első futamon ebből a pozícióból vág majd neki a 12 körös versenynek.
A magyar bajnok Sopron ezüstérmet nyert a magyar-szlovák női kosárlabda-bajnokságban, mivel a kassai négyes döntő fináléjában négy ponttal kikapott a hazai együttestől.
Az Érd harcolta ki a harmadik helyet a női kézilabda NB I-ben azzal, hogy a bronzcsata harmadik mérkőzésén legyőzte a Vácot, ezzel 2-1-re megnyerte a párharcot.
Az Eger nyert a Vasassal szemben a férfi vízilabda-bajnokság rájátszásában az első elődöntős párharc nyitómeccsén, így 1-0-ra vezet az egyik fél második győzelméig tartó küzdelemben.
A második kiemelt Hao Csing Csan, Kristina Mladenovic kettős nyerte a 235 ezer dollár összdíjazású, salakpályás estorili tenisztorna női párosversenyét, miután a döntőben legyőzte a Marosi Katalin, Darija Jurak alkotta magyar, horvát duót.
Kettesben a Lázár-, négyesben pedig a Dobrovitz-család áll az élen a maratonhajtást követően a fábiánsebestyéni fogathajtó Világkupa-fordulóban.