Doppingvétségek miatt nyolc orosz súlyemelőt tiltottak el - jelentette be az ország doppingellenes ügynöksége (RUSADA).
Nem kell fizetniük az oroszországi vízumért azoknak a sportolóknak és akkreditált személyeknek, köztük az újságíróknak, akik az augusztusi atlétikai világbajnokságra érkeznek Moszkvába.
Kollár Lajos, a 2013-as magyar Kancsendzönga-expedíció (Kolláron kívül Erőss Zsolt, Kiss Péter, és Jaroslav Dutka) vezetőjének telefonos jelentése szerint egyelőre alig van áramuk, mindkét aggregátor elromlott az alaptáborban, de jól vannak.
A magyar férfi és női tornászválogatott már egyaránt Moszkvában tartózkodik, ahol a szerdán kezdődő Európa-bajnokságon az olimpiai bajnok Berki Krisztiánt a dobogó tetejére, a szintén lólengésben érdekelt Hidvégi Videt pedig döntőbe várja Kovács István vezetőedző.
Kiválóan kezdte a szabadtéri idényt az Egyesült Államokban tanuló magasugró, Szabó Barbara.
A Gödöllő négy játszmában győzött a Vasas ellen hazai pályán a női röplabda NB I fináléjának harmadik mérkőzésén, így 2–1-re vezet az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharcban.
A házigazda magyar jégkorong-válogatott 4-1-es vezetés után büntetőkkel 5-4-re kikapott a dél-koreai csapattól a Papp László Sportarénában zajló divízió I-es világbajnokság hétfői játéknapján.
Nem súlyos Schuch Timuzsin bokasérülése, melyet a Pick Szeged ellen vasárnap megnyert Magyar Kupa-döntőn szenvedett el.
A női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében a Győri Audi ETO KC és a norvég Larvik mérkőzik meg a trófeáért.
Négymillió dollárral – azaz mintegy 900 millió forinttal – növelték a francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) összdíjazását – közölték a szervezők hétfőn. Az egyes bajnoka és a korai fordulókban búcsúzók is több pénzt tehetnek zsebre idén.