A 2013-as magyar Kancsendzönga-expedíció tagjai (Erőss Zsolt, Kollár Lajos, Kiss Péter, Jaroslav Dutka és a trekkinges Kovács Gábor) az indiai Dardzsilinben jártak, ahol meglátogatták Kőrösi Csoma Sándor sírját.
Kedden tartották az utolsó tárgyalási napot a doppingdoktorként elhíresült spanyol Eufemiano Fuentes ügyében.
Az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) kedden két évre eltiltotta az egyaránt olimpiai bajnok és már visszavonult Szvetlana Kriveljovát és Olga Kuzenkovát, akik korábbi mintáik ismételt vizsgálatakor akadtak fenn a doppingellenőrzésen.
A Szegedi Korcsolyázó Egyesület képviselői átvették a februári győztesnek járó 'A hónap műhelye”-díjat és az azzal járó 500 ezer forintos Decathlon-sportszervásárlási utalványt.
Az Olimpiai bajnokok Klubja minap tartott közgyűlésén Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke a veszélybe került birkózás melletti kiállásra szólította fel bajnoktársait.
Kedden elkezdi a győri felkészülést új klubjában Douchev-Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakozó.
Czink Melinda szettelőnyről indulva háromjátszmás vereséget szenvedett a francia Mathilde Johanssontól a charlestoni női tenisztorna első fordulójában.
A Puskás Suzuki Kupa nemzetközi utánpótlás labdarúgótornán szereplő Real Madrid játékosai hétfő délután Puskás Ferenc születésének 86. évfordulója alkalmából a budapesti Szent István-bazilikában emlékeztek az Aranycsapat legendás kapitányára.
Ismét megsérült Asafa Powell, a férfi 100 méteres síkfutás korábbi világcsúcstartója, aki szombaton az ausztráliai Stawell Gift elnevezésű handicap-versenyen állt rajthoz, méghozzá füvön.
A Füchse Berlin férfi kézilabdacsapatának honlapja szerint Nagy László vasárnap két évre szóló szerződést írt alá a német klubhoz, ám a Nemzeti Sport információi szerint csak április 1-jei tréfáról van szó.