Teljes, azaz 21 fős csapattal utazik a grúziai birkózó Európa-bajnokságra a magyar válogatott, amelyben hét újonc is helyet kapott a hazai szövetség elnökségének keddi döntése értelmében.
Március 15–17. között harmadik alkalommal rendezik meg Pécsen a Multi Alarm magyar nemzetközi ifjúsági bajnokságot, amelyre tíz országból 78 tollaslabdázó nevezett.
A birkózás is bekerült a 2015-ben első alkalommal sorra kerülő Európai Játékok programjába.
Gregor Schlierenzauer (a képen), megelőzve a címvédő Anders Bardallt, megnyerte a síugrók Világkupa-sorozatát.
Fennakadt a doppingvizsgálaton Andrej Mihajlov válogatott fehérorosz jégkorongozó a februári olimpiai selejtezőn.
Érthetően elégedetten értékelte válogatottunk szakvezetője, Aranyosi Péter (a képen balra tanítványával Pálos Péterrel) a mieink szereplését az egri Hungarian Open nemzetközi asztalitenisz-versenyen, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy helyén kell kezelni az eredményeket. A Hotel Eger&Parkban és a sportcsarnokban rendezett Világkupa-viadalt négy arany-, öt ezüst- és tíz bronzéremmel zárták a mieink.
A női és a férfi tekeválogatott is legyőzték az osztrákokat.
Douchev-Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakos jelenleg nem tagja a válogatottnak.
A magyar bajnok Palancsa Dorottya (a képen), Kiss Zsolt duó győzelmével ért véget a curlingvilágbajnokokat és világbajnoki érmeseket felvonultató nemzetközi vegyespáros torna Budapesten.
Határozatban állt ki a birkózás olimpiai játékok programján tartásáért a parlament.