A harmadik, majd a hatodik helyen végzett Talmácsi Gábor, aki kétnapos ausztráliai tesztelésen vesz részt.
Mint minden évben, most is az év elején, február 16-án került sor a Magyar Kick-boksz Szakszövetség hivatalos DAN vizsgájára Budapesten, a kispesti Bolyai Általános Iskolában.
A schladmingi alpesisí világbajnokság után a legeredményesebb magyar síző egy kis pihenőre haza utazott a szüleihez, de hétvégén már a Világkupa sorozat újabb állomásán, a franciaországi Meribelben áll rajthoz.
A Győr a papírformának megfelelően kikapott a török Fenerbahce vendégeként a női kosárlabda Euroliga két győzelemig tartó nyolcaddöntőjének első, keddi mérkőzésén.
A támogatók vagy a város segítségében bízik a Vác női kézilabdacsapata, amelynek 3,5 millió forintjába kerül, hogy fogadja az Issy Parist, illetve elutazzon Párizsba a KEK-negyeddöntőre.
Nem repedt meg Marco Oneto veséje, de az MKB Veszprém kézilabdázójára további vizsgálatok várnak Kielben.
A Szolnok hazai pályán könnyedén legyőzte az izraeli Holont kedden a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa nyolcaddöntős szakaszának ötödik fordulójában.
Várhatóan 18 ország 110 versenyzője lép szőnyegre a hétvégén Szombathelyen, a kötöttfogású Birkózó Magyar Nagydíjon.
Az Országos Pályaépítési Program első évében, tavaly 72 modern, műfüves futballpálya épült fel Magyarországon.
Három WTA verseny zajlik a héten és mind a háromban van magyar érdekeltség.