A hagyományos kötöttfogású Ganz-kupával szombaton 10 órakor a BVSC-Ganz Tatai úti csarnokában megkezdődik a felnőtt birkózók versenyéve.
A magyar ökölvívás számára az új olimpiai ciklus kezdete miatt kiemelten fontos felmérő lesz a jövő héten Debrecenben az 57. Bocskai István nemzetközi ökölvívó-emlékverseny - mondta el Kovács László szövetségi kapitány a hajdúsági városban tartott pénteki sajtótájékoztatón.
A súlylökő Kürthy Lajos a második helyen végzett a linzi fedettpályás atlétikai viadalon.
Polgár Judit 49. a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) világranglistáján, melyen Lékó Péter a 15. helyet foglalja el.
Az MKOSZ Elnöksége a pénteki ülésen kinevezte Farkas Sándort a felnőtt női válogatott szövetségi kapitányának, Sztojan Ivkovics (a képen) pedig a felnőtt férfi válogatott vezetését kapta meg. A kapitányok 2015-ig szóló, évente felülvizsgálható megbízást kapnak.
2013. január 29-én megkezdődött a debreceni Nagyerdei Stadion bontása, melynek helyén 2014. április 28-ra új létesítmény épül.
A kormány 6,9 milliárd forint átcsoportosításáról határozott a ferencvárosi Albert Stadion építésének idei munkálataira.
A Moldávok elleni DK találkozót Fucsovics Mari kezdte, aki úgy 100 hellyel előzi meg a világranglistán ellenfelét, Maxim Dubarencot, így papíron ő számított esélyesnek és az első szettet meg is nyerte, a hazai játékos azonban ezt követően fordítani tudott és 3-6 6-3 6-4 6-4-re győzött.
A nemzetközi szövetség kijelölte azokat a játékvezetőket, akik a barcelonai vízilabda vb-n (július 19.–augusztus 4.) bíráskodhatnak.
Ötéves börtönbüntetésre ítélték Uchisiba Masato kétszeres olimpiai bajnok dzsúdózót Japánban, amiért megerőszakolta az általa edzett egyetemi női dzsúdóklub egyik tagját.