Mesés szponzori szerződést kötött a Nike sportruházati céggel Rory McIlroy, a golfozók világranglistájának északír éllovasa.
Budapesten került megrendezésre a Magyar Kick-box Szakszövetség éves közgyűlése, amely a 2012 évet zárta le és előkészítette az új, 2013-as versenyidényt.
Ismét Magyarország ad otthont a Visegrádi Junior Szkander GP-nek. A fiataloknak kiírt verseny idén a Büki Sportcsarnokban kap helyett, ami talán az eddigi legnagyobb befogadó képességű intézmény lesz a Junior GP kilenc éves történetében.

Csak az arany hiányzott. A magyar tekézők egy ezüstöt és egy bronzot gyűjtöttek be a Szegeden megrendezett világranglista-versenyen.

Emberi nagyságáról is tanúbizonyságot tett szombat késő este Norvégiában Gyurta Dániel, amikor átnyújtotta az általa elkészíttetett emlékérmet a tavaly április végén elhunyt Alexander Dale Oen szüleinek és testvérének. A magyar klasszis norvégul szólalt fel a gálán.
Szenzációsan kezdte az új évet Kovács Nikolett, Magyarország legeredményesebb női motorversenyzője.
A magyar férfiválogatott az Egyiptom elleni 32-23-as győzelem után vasárnap a reggelit követően elsősorban a regenerációra koncentrált, a játékosok ebéd előtt mintegy háromnegyed órás fitness-programon vettek részt.
Sven Kramer és Ireen Wüst révén hazai sikerek születtek a Heerenveenben rendezett gyorskorcsolya összetett Európa-bajnokságon, melyen Lykovcán Ágota a 22. helyen zárt.
Harminchárom magyar judóst jegyeznek a legfrissebb világranglistán, közülük ketten két súlycsoportban is szerepelnek a rangsorban.
Lékó Péter döntetlent játszott a második fordulóban a hollandiai Wijk aan Zeeben zajló sakk szupertornán.