Június 12-én veszi kezdetét a tizenegyedik vízilabda Világliga nagydöntője.
Lescott és Nasri góljaival 1-1-es döntetlennel végződött a D csoport rangadója, a Franciaország-Anglia összecsapás.
A kiváló brit országúti kerékpáros nem titkolt célja, hogy megnyerje a hazájában megrendezendő ötkarikás játékokat, és ezért minden követ megmozgat.
Parádésan versenyeztek a magyar 110 gátasok hétfőn.
Risztov Éva mellett Gercsák Csaba is ott lehet a londoni olimpián a hosszútávúszók 10 kilométeres mezőnyében.
Nyolcadik helyen kvalifikálta magát a lólengés fináléjába Hidvégi Vid a genti világkupaversenyen, s a döntőben sikerült előrébb lépnie, hiszen az ötödik lett (15.025).
A továbbra is nyeretlen magyar női röplabda-válogatott a Sportmax Hegyvidékben nem tudta borítani a papírformát, ám egy játszmát sikerült elcsípnie a százszázalékos, Európa-bajnok szerbektől az Európa-liga A-csoportjának 2. fordulójában.
Egy bronzérmet és egy negyedik helyet szereztek a magyarok az idei Savaria Nemzetközi Táncfesztiválon!
Június 10-én, vasárnap került sor a 19. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltóra, mely az ország legnagyobb váltófutó rendezvénye. A Parlamenttől indulva Budapest belvárosában három különböző távon futhattak a váltók tagjai illetve az egyéniben indulók a félmaratont tették zsebre..
A magyar férfi kézilabda-válogatott 27–21-re legyőzte Norvégiát a világbajnoki selejtező 1. mérkőzésén, ezzel hatgólos előnyt szerzett a visszavágóra. A három év kihagyás után a válogatottba visszatérő Nagy László hatszor vette be a norvégok kapuját.