A világranglista 64. helyén álló Babos Tímea kikapott Czink Melindától a 100 000 dollár összdíjazású franciaországi ITF-verseny első fordulójában.
Meghalt Horváth Tibor, az Annapurna-expedíció egyik hegymászója - közölte az expedíció sajtófőnöke. Vincze Szabolcs tudatta, hogy a hegymászót lavina sodorta el ereszkedés közben.
A női kézilabda NB I döntőjében a BL-döntős Győri Audi ETO a KEK-döntős FTC Rail Cargu Hungáriával találkozik.
A kéthetes kanadai turné második versenyén is meggyőző teljesítményt hozott a Mórádi Zsolt, Gömbös László és Veres Richárd alkotta Hallker-KiralyTeam különítmény, Király István mester vezetése alatt.
Tóth Ágota mindent feláldoz annak érdekében, hogy ott lehessen a 2014-es szocsi téli olimpián. A gyorskorcsolyázó az MTI-nek adott interjújában azt mondta, júniustól ismét Inzellben szeretne készülni a következő szezonra.
A 24 éves sportoló – a hazai edzéslehetőségek hiányában – tavaly júliustól idén február végéig tréningezett a németországi akadémián, s ott készült a január első hétvégéjén, Budapesten megrendezett Európa-bajnokságra.
A harmadik fordulóhoz érkeztünk a csoportkörben a Svédországban és Finnországban zajló jégkorong-világbajnokságon. A kanadaiak simán legyőzték a franciákat, a csehek és norvégok meccsén viszont büntetők döntöttek. A szlovákok 4–2-es sikert arattak az Egyesült Államok ellen.
A 72 kilós Godó Kitti kikapott az elődöntőben, így a magyaroknak egyetlen kvótát sem sikerült szerezniük a birkózók Helsinkiben zajló utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén.
A várakozásoknak megfelelően győzött a Sík Márton-Beé István páros K-2 200 méteren, Pauman Dániel Máté pedig elképesztő magabiztossággal nyert K-1 1000-en. Ezekben a számokban még nincs olimpiai kvótája Magyarországnak, így a poznani pótkvalifikációs viadalon nagy feladat vár erre a két egységre.
A világ idei legjobbjával, 68.21-gyel nyerte meg Kővágó Zoltán a Bp. Honvéd ügyességi versenyét.
A vendéglátó brit csapatot a pénteki 17-10-es siker után ismét hét góllal legyőzve a harmadik helyen végzett a magyar női vízilabda-válogatott a londoni olimpia tesztversenyén.