
Nem folytatja a munkáját a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnökeként dr. Baráth Etele – tájékoztatott hivatalos közleményben a szervezet. A sportág eddigi vezetője az olimpiai ciklust lezáró tisztújító közgyűlésen 21 év után adta át a stafétabotot az eddigi főtitkárnak, Schmidt Gábornak, akit a küldöttek megválasztottak az MKKSZ új elnökének. Baráth Etele mostantól a közgyűlés elnökeként dolgozhat tovább.

A Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) tavaszi közgyűlésének döntése értelmében Papp László hatvan éve nyert harmadik olimpiai aranyának tiszteletére az idei évtől a mindenkori férfi országos bajnokság döntőinek napja a Magyar Ökölvívás Napja.

Amihez egy egész viadal kellett két éve, Dohában, az már három nap alatt összejött Hosszú Katinkának: a 200 hát megnyerésével immár a negyedik aranyérmét szerezte a windsori rövidpályás vb-n.

A riói olimpián bronzérmes férfi párbajtőrcsapat egyik tagja, Rédli András már hazajár Zuglóba. A világ- és Európa-bajnok, Universiade-győztes sportoló nemrég a BVSC-Zugló Vívószakosztályában népszerűsítette a vívást, december 7-én pedig a szintén zuglói Németh Imre Általános Iskolában járt. Az olimpiai iskolák szűk családjába tartozó zuglói oktatási intézményben több mint 200 diák – a teljes felső tagozat – hallgatta az olimpiát is megjárt, és ott érmet szerző sportoló élményeit. Rédli András pedig rutinos iskolalátogatóként nemcsak elkápráztatta, hanem tanította is a gyerekeket.

A rövidpályás Világkupa után a világbajnokságon is történelmet írt Hosszú Katinka, miután Windsorban a második nap győzött 200 pillangón és 100 háton is. Ezzel két örökranglistán is az első helyre került – az egyéni aranyérmek tekintetében átvette a vezetést a nőknél eddig legeredményesebbnek számító amerikai Jenny Thompsontól, míg az összes érmet számon tartó táblázaton beérte Thompsont, a svéd Therese Alshammart és a szlovák Jana Moravcovát.

Bemutatták Gál László „Ötkarikás futballtornák - Érdekességek az olimpiák világából” című könyvét december 7-én a Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnázium éttermében. A szerző a szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület alelnöke és az Olimpiatörténészek Nemzetközi Társaságának (ISOH) tagja.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztiánra még egy verseny vár idén, a tornász szombaton Japánban, a Toyota Kupán lép a szerhez. A lólengésspecialista még az elutazása előtt beszámolt arról, hogy a november végén, Győrben szerzett Mesterfokú Bajnoki címe óta még jobb formába került.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a karate sportág. A 2020-as tokiói olimpiai részvételt megerősítő augusztusi NOB-döntést követően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság most arról határozott, hogy a karate – a sporttánccal és a sportmászással együtt – ott lesz a 2018-as, Buenos Airesben sorra kerülő nyári ifjúsági olimpiai játékok műsorán.

Mindegyik éremből jutott egy a windsori rövidpályás világbajnokság nyitónapjára: az aranyat Hosszú Katinka szállította 400 vegyesen, előtte az ezüstöt 200 gyorson, míg Bernek Péter bronzéremmel zárt 400 gyorson.

A Magyar Sí Szövetség még Miklós Edit hétvégi sikerei előtt tervezte, hogy a keddi napon sajtótájékoztatót tart a 2016–2017-es év szövetségi lehetőségeiről, pénzügyi helyzetéről. Miután a péntektől vasárnapig tartó kanadai Lake-Louise-i világkupa futamokban a legjobb magyar alpesi versenyző remekül teljesített, és a héten itthon tartozkodik, így az ő meghívásával bővült a sajtótájékoztató.