
Közel két hónappal a riói olimpia befejezése után az európai asztaliteniszezők ismét nagy megmérettetés előtt állnak. Budapest rendezi október 18. és 23. között az asztalitenisz Európa-bajnokságot a Tüskecsarnokban. Ott lesz a mezőnyben a három riói magyar induló: Póta Georgina, Lovas Petra és Pattantyús Ádám is. Honlapunknak Póta nyilatkozott, aki Tokióról és a tervezett esküvőjéről is beszélt...

A négyszeres olimpikon, háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-első, világcsúcstartó úszó Hosszú Katinka újabb kihívásokra vágyik. Sportpályafutása mellett céget vezet, klubot irányít, és keresi az újabb kihívásokat, „mit tehetne még?”. Erről is beszélt szerdán a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának összejövetelén, melyen - riói bajnokként - őt is „beiktatták” az elitklub tagjai közé.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tovább folytatja doppingellenes harcát az Agenda 2020 stratégiai útmutatásának megfelelően. Ennek újabb eredménye, hogy a Londonban olimpiai bajnok Tatyana Lisenkót megfosztották címétől.

A Magyar Edzők Társasága a „Találkozás edzőlegendákkal” rendezvénysorozat keretében 2016. október 19-én 16 órakor szakmai műhelybeszélgetésen látja vendégül Fábiánné Rozsnyói Katalin kajak-kenu mesteredzőt, a MOB Kiemelt Edző Programjának szakemberét.

Október 12-én ünnepli hetvenedik születésnapját az olimpiai bajnok vízilabdázó Sárosi László. Az egykori kiváló pólós bajnoktársaival ünnepelhetett, hiszen részt vett az Olimpiai Bajnokok Klubjának összejövetelén is.

Három olimpiai bajnoki cím, kilenc világbajnoki és kilenc Európa-bajnoki aranyérem, egy Európa Játékok-elsőség. Ennyi cím kell ahhoz, hogy valaki Zugló legeredményesebb sportolójának vallhassa magát. A riói olimpián két aranyérmet szerző Szabó Gabriella kajakos pedig kiérdemelte ezt a titulust.
Farkas Péter 1992-es birkózógyőzelme után újabb kertvárosi aranyéremnek örvendhettünk a riói olimpián. Ezúttal azonban a győztesünk érem nélkül tért haza. Azt ugyanis nem ő, hanem a tanítványa kapta...

A férfi párbajtőr válogatóverseny negyeddöntőjében megsérült vasárnap az olimpiai bronzérmes, egyéni Európa-bajnok, csapatban világelső Rédli András, akit a verseny után a Honvéd kórházba szállítottak, és az esti órákban meg is műtöttek - tájékoztat a hazai szövetség honlapja. A sportoló a térdsérülést követően hosszabb pihenőre kényszerül.

A Rióban három olimpiai aranyérmet nyerő Hosszú Katinka a hétvégén ismét tarolt a világkupában, ezúttal Dohát hódította meg. Joó Abigél gyűjteménye is gazdagodott egy vk-arannyal, ahogyan a sportlövő Sidi Péteré is. Olimpikonjaink hétvégi szereplése egy helyen.

Rekordszámú nevezéssel zárult Magyarország egyik legnagyobb szabadidősport-eseménye, a 31. Budapest Maraton. A kétnapos futófesztivál leghosszabb számát a riói olimpikon Józsa Gábor és a riói szintidőt teljesítő Staicu Simona nyerte. A rendezvény 8 távjára 28 003 nevezés érkezett. Józsa Gábor a mob-hu-nak azt mondta, az olimpiát követően sokáig kétséges volt az indulása, de úgy érezte, megbánta volna, ha a versenyt kihagyja.