Harcsa Zoltán búcsúzott a riói olimpián: a 75 kilogrammos súlycsoportban bokszoló magyar technikai K.O.-val kapott ki az első kiemelt Arlen Lópeztől.

A magyar férfi vízilabda-válogatott a negyedik csoportmérkőzésén megszerezte első győzelmét. Az ellenfél Japán a korábbi fordulókban megnehezítette a görögök és ausztrálok dolgát is, a mienket nem tudta – 17-7 ide.

A párbajtőröző Imre Géza ezüstérmet nyert a riói olimpián, és készül a férfiak vasárnapi csapatversenyére. A mob.hu videója a döntő után néhány nappal, egy kis „lelki pihenő” után készült.
A +100 kg-os súlycsoportban versenyző Bor Barna lépett utolsóként tatamira a magyar judósok közül a riói olimpián, de a nyolcaddöntőben búcsúzott, így érem nélkül maradtunk eme sportágban.

Sidi Péter a 10., míg Szabián Norbert a 42. lett a kisöbű szabadpuska fekvő számban a riói olimpia pénteki versenynapján. A hétfőn légpuskában ötödik Sidi Péternek még hátravan a legerősebb száma, a 3x40 lövéses összetett verseny vasárnap, melyben Péni István is szerepel. Szabián Norbertnek ez volt az egyetlen száma az olimpián.
A férfi vízilabdázók olimpiai tornáján nem várt eredményekkel fejeződött be a csoportkör harmadik fordulója. Az A csoportban ki gondolta volna, hogy három mérkőzés után a magyar és szerb válogatott még nyeretlen. Igaz, a magyarok azt is elmondhatják, hogy még veretlenek, három döntetlen áll a tabellán a nemzet neve mellett.
Cseh László és Hosszú Katinka is élt a lehetőséggel, és utolsó riói egyéni számukban döntőbe jutottak: előbbi 100 m pillangón, utóbbi 200 m háton.

Csütörtökön folytatódtak a riói olimpia vitorlásküzdelmei, melyekben a szörfös Cholnoky Sára és Gádorfalvi Áron, valamint a finndingis vitorlázó, Berecz Zsombor volt érdekelt. Berecz futamot nyert, dobogós helyről várja a folytatást. A lasereseknek (Érdi Mária és Vadnai Benjámin) nem kellett vízre szállniuk.

A judós Tóth Krisztián úgy érkezett Rióba, hogy az érem reális elvárás önmagától. A KSI judokája az első mérkőzésén kikapott, elkeseredetten adott interjút a mob.hu-nak.

A magyar női vizilabda-válogatott 11-10-re kikapott a spanyoloktól a riói olimpián, csütörtökön.