Dacára annak, hogy a FINA idei világranglistáján 2:10.84 perces, idényelejinek nevezhető eredménnyel a nem éppen előkelő 42. helyet foglalja el a 200 méteres mellúszók között, nyugodtan és kellő önbizalommal készül a riói megmérettetésre az olimpiai címvédő Gyurta Dániel. A Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának nyilatkozó háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok edzőivel együtt időben levonta a következtetéseket a tavalyi kazanyi világbajnokságon történtekből, és most is úgy gondolja: jobb, hogy ott lett harmadik, mint hogy az idei „rangadón” kellene egy bronzéremmel beérnie.
A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) eltiltotta a román és a fehérorosz válogatottat, miután megítélése szerint mindkét csapatnál szisztematikus doppingolás folyik. A büntetés azonnali hatályú, azaz a versenyzők már a riói olimpián sem vehetnek részt.
Parádésan szerepeltek nyíltvízi úszóink a hoorni junior világbajnokságon: a legidősebbek között Rasovszky Kristóf aranyérmes lett 10 kilométeren, míg Kiss Nikolett ezüstöt szerzett.
Letette az olimpiai esküt az augusztus 5-én kezdődő riói játékokon szereplő magyar csapat. Sok sportoló most kezdte el átérezni igazán, már tényleg nincs sok hátra a riói megmérettetésig. Cirjenics Miklós eredményei tartják a nagyszüleit fiatalon. És ezt nem is szándékozik elrontani, szép eredménnyel szeretne Rióból hazatérni. A sportoló táplálkozása döntően befolyásolja a teljesítményét. Nem mindegy mit és mikor eszik...

Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a januári Európa-bajnokságon győztes 13 játékosnak szavazott bizalmat a riói olimpiára.
A Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Somorácz Tamás, Kugler Attila összeállítású négyes nyerte mintegy másfél másodperccel Szolnokon a riói 1000 méteres válogatót. A Kammerer vezette négyes második lett, Nádasék harmadikok.
A riói olimpia időszakában lehetőség nyílik a Nermzetközi Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságába sportolókat jelölni. A bizottsági tagságra esélyes az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszó, Gyurta Dániel, aki számos ötlettel tudná segíteni a nemzetközi ötkarikás szervezetet.
Napra pontosan egy év múlva kezdődik Magyarország történetének eddigi legnagyobb sporteseménye, a FINA-világbajnokság Budapesten és Balatonfüreden. Akár a televíziós nézettség, akár a versenyprogram összetettsége vagy a résztvevők száma alapján nézzük, valóban a világ egyik legjelentősebb sporteseményére van kilátás. A Bp2017 Médiacsapatának tagjai a visszaszámlálás mérföldes napján olyan sportolókat szólaltattak meg, akik minden valószínűség szerint jövőre hazai pályán, magyar szurkolók bíztatása mellett bizonyíthatnak.
A magyar vitorlázók Rióban készülnek. Érdi Mária, Berecz Zsombor és Vadnai Benjamin is a játékok helyszínén hangolódik az olimpiára. Benjamin még utazás előtt adott a "Pöttyösnek" interjút.
Felnőtt nyíltvízi Európa-bajnokságokon első ízben sikerült érmet szereznie a magyar csapatnak: a Risztov Éva, Papp Márk, Székelyi Dániel felállásban úszó trió a harmadik legjobb időt úszta Hoornban.