A Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör megtartotta éves közgyűlését, amely rendhagyó módon sikerült. A február végi összejövetel ötvözte egy sportlövő olimpiai bajnok és a közgyűlés beszámolóját.

Szerdán helyi idő szerint 11:15-kor megkezdődött a riói Maria Lenk Aquatic Centerben a szinkronúszók olimpiai kvalifikációs tesztversenye. A duók technikai rutinversenye nyitotta a küzdelmek sorát.
Alig fejeződött be Rióban a mű- és toronyugrók olimpiai kvalifikációs versenye, szerdától a szinkronúszók folytatják a küzdelmeket a riói kvótákért. Ez az utolsó lehetőség indulási jogot szerezni az idén nyári olimpiai játékokra.
Kitűnő januári eredményeinek köszönhetően az MTK Budapest rövidpályás gyorskorcsolyázói nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat, és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíjas ugyancsak a kék-fehérek szakosztálya lett, jutalma az elismerés mellett százezer forint.
A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) ellenszavazat nélkül, egyhangú voksolással szavazta meg Kuala Lumpurban a mai éves találkozóján: a Magyar Asztalitenisz Szövetség rendezi a 2019-es asztalitenisz egyéni világbajnokságot - tájékoztat közleményében a hazai szövetség hírlevele.
Hölgyeknek nem illik jegyezni a korát, de ha valaki háromszoros olimpiai bajnokként a hatodik olimpiájára készül, bátran kivételt tehetünk. Kovács Katalin 40 éves. Azaz, mivel szökőnapon, február 29-én született, a 10. születésnapján ünnepel...
A riói olimpia után fog csak igazán felértékelődni az új „Tüske uszoda” lehetősége... Közeledik az átadás napja, ami „testvér-létesítménye” a 15 hónapja felavatott, és máris közkedveltté vált újbudai Tüske Csarnoknak. Az új létesítmény a versenysportot, az egyetemi, valamint a szabadidős sportot egyaránt szolgálja majd, kiváló adottságainak köszönhetően pedig a jövő évi FINA Világbajnokságon is fontos szerepet fog betölteni.
A győri légfegyveres Európa-bajnokság küzdelmeivel befejeződött a sportlövők olimpiai kvalifikációs versengése. 70 ország 363 sportolója szerzett nemzete számára indulási jogot, az összesen 14 versenyszámban. A magyar sportlövők megragadták az utolsó lehetőséget és a győri kontinensviadalon az addigi 5 kvótás mellé még további hárman szerezték meg az olimpiai indulás jogát. A riói olimpiára eddig 83 magyar sportoló szerzett kvótát, vagy érte el az induláshoz szükséges szintet.

Február 26-án délelőtt, 98. életévében elhunyt dr. Holvay Endre, a Magyar Röplabda Szövetség egykori elnöke, sportdiplomata, MOB Érdemérmes sportvezető. 1964-től 2000-ig az FIVB technikai delegátusa volt az olimpiákon, s így összesen tíz ötkarikás játékokon vett részt - olvasható a hazai röplabdaszövetség honlapján.

A nagyon sikeres pénteki napon sportlövőink két olimpiai kvótát szereztek a légfegyveres Európa-bajnokságon, majd szombaton ismét örülhetett a magyar tábor. Egri Viktória a légpisztoly 40 lövéses számban a harmadik helyen jutott a fináléba. Mivel a döntősök közül csak ketten nem rendelkeztek olimpiai kvótával, így a KSI 18 éves sportlövője a 8. olimpiai kvótát szerezte a sportlövők, 83.-at a riói Magyar Csapat számára.