Ő az első magyar teniszező, aki kétszer játszott már döntőt Wimbledonban. Még mindig csak 22 éves. Sorozatban negyedszer végzett a top 100-ban az egyéni világranglistán, párosban már jegyezték a 8. helyen. Soha nem keresett magyar játékos egy szezonban annyi pénzt, mint ő 2015-ben. Imádja a teniszt, de a képmutató, barátságtalan teniszvilág nem az otthona. Úgy érzi akár egyéniben is nyerhet Grand Slamet, párosban csak idő kérdése, mikor ér a csúcsra. Szeptemberben, a US Open második hetében beszélgettünk, Flushing Meadows-ban. Az interjú Siklós Erik tollából, a Sport 2015 évkönyvben jelent meg. A téma kiváló ráhangolódás lehet az éppen aktuális Austral Open-re is...
Legkevesebb 3500 lelkes önkéntes valóban önzetlen és kitartó munkavállalására lesz szükség a 2017-es a budapesti és balatonfüredi székhelyű FINA világbajnokságon, amelyre nem csupán az aktív sportolókat várják, hanem a már visszavonult, de még edzésben maradt versenyzőket és játékosokat, a Masters VB indulóit. Dr. Sós Csaba, az önkéntesek szervezésében és felkészítésében központi szerepet játszó Testnevelési Egyetem tanszékvezetője, egyben a Magyar Úszó Szövetség alelnöke minimum kétszeres túljelentkezésre számít, és ezt a jóslatát a Telekom Sporthír Szolgálatnak adott nyilatkozatában a következőkkel indokolta.
Alighanem a XV. Atlétikai Világbajnokság legfontosabb „versenye” már a megnyitóünnepség előtt lezajlott. Hiszen a sportág szempontjából valószínűleg minden egyes kiosztandó aranyéremnél fontosabb volt, hogy ki irányíthatja a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget az elkövetkező években. Hogy mennyire fontos volt maga az elnökválasztás, azt már az is jól jelzi, hogy két nehézsúlyú jelölt állt csatasorba: Szergej Bubka és Lord Sebastian Coe. Utóbbi a londoni olimpia szervezőbizottságának elnökeként egyszer már bizonyította, hogy képes különösen nehéz feladatok elsőrangú megoldására, és ez a pedigré elég volt ahhoz, hogy néhány szavazattal legyőzze az egykori rúdugró világcsúcstartót. Pedig a hagyományos atléta nemzetek szinte kivétel nélkül őt támogatták… Szabó Gábor, Sport 2015 évkönyvben megjelent írását olvashatják.
Csütörtök reggel elutazott Isztambulba Patakfalvi Miklós elnök vezetésével a Tóth Balázs szövetségi kapitány és Kotsis Edina (57 kg) alkotta magyar teakwondoküldöttség az európai olimpiai kvalifikációs versenyre. Gonda Ivett (49 kg) Kanadából utazik a kvótaszerző eseményre.
Mosoly, kézfogás, barátság, váll-lapogatás… „Örülök Neked” – akkor is, ha nem tudom, ki vagy. A legszebb pillanatok az életben. Hasonszőrűek vagyunk. Összeköt bennünket a varázslatos sportszeretet. Röviden: ez a masters világa. Most, amikor a Földkerekség szinte minden pontján forr a világ, még nem tudhatjuk, mi vár ránk a jövőben, létezik egy csoport, akik fittyet hányva a napi borzongásnak, lemennek a sportpályára, s edzenek, életkorukra való tekintet nélkül. Riskó Géza, Sport 2015 évkönyvben megjelent szubjektív írása következik...
Pénteken megkezdődik Lengyelországban a férfi kézilabda Európa-bajnokság. A magyar válogatott a dán, az orosz és a montenegrói válogatottal került egy selejtezőcsoportban. A torna előtti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a fiúk számára a kitűzött cél az Eb-n a közvetlen olimpiai kvalifikáció kivívása vagy az olimpiai kvalifikációs tornán való szereplés elérése.
Kedden hajnalban kapta Széles Sándor az első köszöntő SMS üzenetet, amelyet tucatjával követtek az újabbakat, közben nem győzte fogadni a telefonhívásokat és megköszönni a közösségi oldalára befutó születésnapi jókívánságokat. Így van az, ha az ember – egy közismert sportember – a 60. születésnapjára ébred…
Miután a nanjingi ifjúsági olimpikon vitorlázó Érdi Mária a közelmúltban megnyerte az ifjúsági ISAF világbajnokságot, társai rangos elismerésben részesítették.
A Magyar Olimpiai Bizottság örömmel és megnyugvással fogadta a hírt, hogy a legendás mesteredző, a MOB alkalmazottként dolgozó Kiss László mégis folytatja szövetségi kapitányi munkáját, és pótolhatatlan szaktudásával, tapasztalatával továbbra is segíti a magyar úszók felkészítését a riói olimpiára. A Magyar Olimpiai Bizottság bízik benne, hogy ez a pozitív fordulat csak az első lépés abba az irányba, hogy a Hosszú Katinka és a Magyar Úszószövetség között kialakult nem optimális helyzet, a sportoló és a szövetség számára is megnyugtató módon rendeződjön.
Huszonnegyedik alkalommal rendezték Salgótarjánban a Gabora Gálát. A jótékonysági labdarúgótornán olimpikonok is pályára léptek, a gálát a Ferencváros csapata nyerte meg. Az öregfiúk hagyományos teremfoci-tornájának kedvezményezettje idén a salgótarjáni Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola volt.