
Horkai György szövetségi kapitány bár nem volt maradéktalanul elégedett a látottakkal, örül annak, hogy fiú vízilabdázóink győzelemmel kezdték az Európa Játékokat.

Tadissi Yves Martial kudarcként éli meg, hogy a csoportkörből sem sikerült továbbjutnia szombaton az Európa Játékokon.

Miklós Edit, az első számú magyar alpesi síző kiváló szezont hagyott maga mögött, és bízik benne, hogy új edzőjével az eddigi eredményeit is túlszárnyalja.
Szorgalmának és fegyelmének, ugyanúgy az edzője, valamint a lelkes gyógytornászok jó együttműködésének köszönhetően legjobb tudásához hasonlítva már legalább nyolcvan százalékos Berki Krisztián olimpiai bajnok mai felkészültsége, akit március 16-án a Sportkórházban operáltak meg.
Magyarországon és Romániában csütörtökön kezdődött a 2015-ös kosárlabda Európa-bajnokság, amely egyben olimpiai kvalifikációs torna is. A bajnokság győztese megszerzi az indulás jogát az olimpiára, a 2-5. helyezettek pedig várhatják a kvalifikációs torna sorsolását. A magyarok pénteken lépnek először pályára.

Kajakosaink és kenusaink alighogy megérkeztek az első Európa Játékok helyszínére, máris az az érzésük, mintha olimpiába csöppentek volna.
Olimpiai bajnok labdarúgókat köszöntött a Magyar Olimpiai Bizottság és a MOB Mező Ferenc Sportbizottsága a szervezet székházában június 11-én. Tokió bajnoka, Komora Imre a közelmúltban ünnepelte 75., Noskó Ernő, Mexikóváros bajnoka pedig 70. születésnapját.
Szerdán a női kard és a férfi párbajtőr csapatversenyeket rendezték a svájci Montreauxban az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon. A férfi párbajtőr válogatottól vártuk a jó eredményt, hiszen két éve világbajnok volt a gárda Budapesten.

Kedden a férfi tőr és a női párbajtőr csapatversenyekkel folytatódott az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság. Az olimpiai kvalifikációs szabályok szerint a csapatversenyeknek kiemelt jelentősége van, mivel a csapatranglista első 4 nemzete, és a további 5-16 helyezettei közül, minden földrészről 1-1 nemzete szerez jogot a riói csapatversenyeken való részvételre. Továbbá ezen nemzetek az egyéni versenyben is 3-3 sportolót indíthatnak.
Alig egy hónap múlva, ötödik alkalommal rendezik meg a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjat, amelynek másodszor a Székesfehérvári Regionális Atlétikai Központ. Július 7-én több olyan magyar atléta is rajthoz áll majd, akik már teljesítették a riói olimpiai kvalifikációs szintet.