
Gyurta Dániel szerint rendkívül hasznos volt az amerikai edzőtábor, és bízik benne, hogy kellően felkészült a következő hónapok kihívásaira.
Dr. Leyrer Richárd kick-box elnök, MOB-alelnök tragikus halálát követően rendkívüli tisztújító közgyűlésen választott új vezetőt a Magyar Kick-Box Szövestég. A február 28-án rendezett eseményen Galambos Péter lett a sportág hazai első embere. Leyrer Richárd posztumusz címet kapott.

Szilágyi Áron, London olimpiai bajnok vívója nem tartja kizártnak, hogy az áhított budapesti játékokon maga is kardot ragadna 2024-ben.

A junior rövidpályás gyorskorcsolyázó világbajnokság eredményei alapján Magyarország két férfi és egy női versenyzőt indíthat a 2016-os ifjúsági téli olimpián Lillehammerben.

Struhács György, a kötöttfogású birkózók szövetségi kapitánya hangsúlyozta: már most mindent annak rendelnek alá, hogy legjobbjaink csúcsformába lendüljenek az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.
Három klub - SOFI, FKÓÁI, Csalogány DSE - mintegy 40 versenyzőjének részvételével rendezett országos bajnokságot a FKÓÁI-val közösen a Magyar Speciális Olimpia Szövetség a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban. Az eseményen a MOB sportigazgatója, Fábián László is részt vett.
„A hónap műhelye”-díj történetében másodszor nyert a Sportország SC rövid pályás gyorskorcsolya-szakosztálya. A MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított díjat ezúttal januári eredményei alapján érdemelték a short trackesek. A szocsi olimpikon Liu Shaolin Sándor a díjátadóra friss junior világbajnoki ezüstérmesként érkezik.

Saját rekordját megjavítva idén hetedszer lehet a lólengés Európa-bajnoka Berki Krisztián, akinek a győzelmi sorozata tíz esztendővel ezelőtt, a debreceni kontinensversenyen kezdődött el. Az akkor 20 esztendős tornász március 18-án a harmincadik születésnapját ünnepelheti…

Kétszeres olimpiai bajnok kajakosunk, Vereckei Ákos szerint kellően sok érv szól a budapesti olimpia mellett ahhoz, hogy megpályázzuk a rendezést.
Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány azzal számol, hogy Magyarországot maximális számú, összesen négy öttusázó képviseli majd a riói olimpián.