A sportpisztolyos Csonka Zsófia aranyérmes lett a Granadában zajló Juan Carlos Nagydíjon, amely a szeptemberi világbajnokság tesztversenye.
A Majthényi Szabolcs, Domokos András páros nyerte a skóciai Largsban rendezett vitorlázó Repülőhollandi-világbajnokságot.
Három arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett a magyar csapat szombaton, a Szegeden zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokság első döntős napján.
A magyar úszó bajnokságok 116 éve íródó történetében idén először fordult elő, hogy egy női versenyző minden lehetőséget kihasználva valamennyi számban -szám szerint 17-ben! - rajthoz állt. Erre, az "erősebbik nem" legjelesebb képviselőit is zavarba ejtő produkcióra mondhatni "természetesen" Hosszú Katinka vállalkozott, aki szerdától szombatig egyszerre versenyzett és edzett, ahogy azt nem először tette.
Magyar szempontból érvényesült a papírforma a kazanyi világbajnokság második döntős napján. A tőrversenyeken ugyanis várható volt, hogy nem a magyarok játsszák a főszerepet. Legjobban Varga Gabi szerepelt, ő a 32-ben kapott ki a későbbi világbajnok olasz Errigótól.
A magyar U18-as leány kosárlabda válogatott három nanjingi olimpikonnal (Aho Nina, Nagy Dorottya, Tóth Tímea) soraiban szerepel a romániai B-divíziós Európa-bajnokságon.
Doppingolás miatt mint visszaesőt nyolc évre szóló eltiltással büntette a világbajnok Jekatyerina Jurjeva orosz sílövőt a Nemzetközi Biatlon Szövetség (IBU).
Ecseki Nándor (a képen) a romániai Bálint Bernadettel az oldalán ezüstérmet nyert az olaszországi Riva del Gardában zajló asztalitenisz utánpótlás Európa-bajnokság ifjúsági vegyes páros számában.
Schmitt Pált, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnökét lenyűgözi a vízilabda Európa-bajnokság hangulata a Margitszigeten, és büszkén tapasztalja, hogy a magyar szurkolók valósággal belehajszolják a győzelembe a mieinket.
A budapesti vízilabda Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott egyik vezéregyénisége Takács Orsolya (a képen 6-os sapkában).