Pénteken a férfi trap három napos Európa-bajnoki küzdelmei meglepetéssel zárultak Sarlóspusztán.
Véglegesítették a nevezési listát a nyílt vízi úszó Európa-kupa sorozat második, balatonfüredi állomására, és ebből lemérhető: több kiváló külföldi riválissal is meg kell küzdeniük a magyar indulóknak, így Risztov Évának, Olasz Annának, Hosszú Katinkának, illetve Gyurta Gergőnek, azaz a profik viadala páratlanul izgalmasnak ígérkezik.
Az idei nyár sem múlik el Szegeden kiemelkedő világverseny nélkül. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a májusi világkupa után, július 17. és 20. között rendezi meg az ifjúsági és U23-as világbajnokságot.
Bejutottak pólósaink a világliga dubaji szuperdöntőjének szombati fináléjába, miután a pénteki elődöntőben 10-8-ra legyőzték a montenegrói csapatot.
Federico Morlacchi számára Sors Tamás ismételt legyőzése lenne a legnagyobb siker az augusztus 4-10. között megrendezésre kerülő eindhoveni parasport úszó Európa-bajnokságon. Az olasz versenyző tavaly Montrealban a világbajnokságon 100 m pillangón megelőzte kétszeres paralimpiai bajnokunkat.
A magyar szövetség (MASZ) biztos bentmaradást vár a válogatottól a szombaton és vasárnap Tallinnban sorra kerülő atlétikai csapat Európa-bajnokság első osztályában.
Idén is megrendezi a PwC Handball Fiesta elnevezésű felkészülési tornát a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC, a viadalon a norvég Larvik elleni mérkőzésen Karl Erik Böhnre, a magyar női kézilabda-válogatott februárban elhunyt szövetségi kapitányára emlékeznek.
A jelenlegi elnök, a szerb Nenad Lalovic az egyetlen jelölt a Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) elnöki posztjára.
Az amerikai Kathleen Ledecky világcsúcsot úszott 1500 méter gyorson. Idén ez az első világcsúcs 50 méteres medencében.
Közös összefogásnak köszönhetően újulhatott meg a soltvadkerti birkózócsarnok. Pályázati forrásoknak, támogatóknak és az önkéntes munkásoknak köszönhetően elkészült a csarnok, melyet június 12-én adtak át. A MOB arany fokozatú támogatója, a Poli-Farbe nagy mennyiségű termékkel járult hozzá a sportcentrum megújulásához.