A korábbi épületek bontásával elkezdődött a munka azon a pécsi telken, amelyik hamarosan a Nemzeti Kosárlabda Akadémiának ad majd otthont. Az 1,9 milliárd forintos beruházással épülő létesítmény több ezer fiatalnak biztosít sportolási lehetőséget.
Talán az évezred árvize volt a Balkánon végigsöprő májusi árhullám. Szerbiában több mint 50 ember halt meg és százezrek szenvedték meg a levonuló árhullám pusztítását. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség, összefogva a Duna-Régió Viziturisztikai Szövetséggel, feladatának tartja, hogy lehetőségeihez mérten támogatást nyújtson "Magyarország vízi testvérének”, Szerbiának.
Somkuti Annamária, a Magyar TáncSport Szakszövetség korábbi elnöke, súlyos betegségben 2014. június 15-én elhunyt.
Folytatta remek szereplését a nemzetközi porondon idén bemutatkozó Németh Roland: kerekesszékes teniszezőnk ezúttal a csehországi Prostejovban nyert meg egy nemzetközi versenyt és a világranglistán bekerült a legjobb kétszáz közé.
Tizennyolc év után először magyar csapat nélkül rendezik meg ősztől a női kosárlabda Euroliga küzdelmeit.
Országszerte különböző eseményekkel, a fő helyszínen, Balatonfüreden pedig a legkülönbözőbb versenyekkel ünneplik szombaton a Magyar Úszás Napját.
Szombaton délelőtt ismét Balatonfüreden rendezik meg a LEN Nyílt Vízi Európa-kupa 10 kilométeres versenysorozatának második fordulóját, amelynek középpontjába idén is a tavalyi győztes Risztov Éva, és a mögötte mindössze hat tizeddel elmaradó Olasz Anna párviadala kerülhet. Risztov szombaton is a saját elvárásának akar megfelelni, Olasz pedig újra szoros versenyt vívni az olimpiai bajnokkal.
Meglepetésként érte a hír a Magyar Kosárlabda Szövetséget, miszerint mind a lányok, mind a fiúk indulhatnak a nankingi olimpia 3x3-as kosárlabdatornáján.
Hétfőn a pisztolyosoké volt a főszerep a 2014-es világkupa sorozat harmadik állomásán Mariborban.
Győztes mérkőzésen mutatkozott be csoportjában a magyar férfi vízilabda-válogatott a világliga dubaji nyolccsapatos szuperdöntőjében: hétfőn hat góllal nyert az ausztrálok legjobbjai ellen.