A szőlő és a bor városából, a Mátra kapujától jutott el a cirka 2300 méterrel a tengerszint felett elhelyezkedő mexikóvárosi csúcsokig, oda, ahol azóta se járt magyar gyalogló olimpián. Kiss Antal 85 éves lett, őt köszöntjük.

74 esztendős korában elhunyt Ali Csaba olimpikon úszó – tette közzé a hírt közösségi oldalán a szolnoki Damjanich-uszoda.
December 29-én ünnepli 70. születésnapját a magyar kajak-kenusport örökös bajnoka, olimpiai ezüst- és bronzérmes kajakosa, az 1973-as esztendő legjobb magyar férfi sportolója, Csapó Géza. Isten éltesse!

Atléta, bobversenyző, testnevelő, sportriporter, az atlétikaszövetség első embere, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja. Édesanyja, édesapja és testvére is olimpikon. Azon kevés sportoló közé tartozik, akiket téli és nyári olimpián is rajthoz szólítottak. Gyulai Miklós 50 éves.
Akár a Harmonia caelestis-t is adhattuk volna címnek ehhez a cikkhez — kis játékkal a javított, illetve bővített kiadás szavakkal —, hiszen aki elolvassa Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnokunk könyvét, tényleg mennyei harmóniát vél benne felfedezni.
![]()
1992-ben, a barcelonai ötkarikás játékokon a dél-afrikai Elana Meyer ezüstérmet szerzett 10 000 méteres síkfutásban, amivel 32 esztendő eltelével ő lett országa első egyéni olimpiai dobogósa. Most arról mesél, hogyan festett egy világklasszis sportoló élete az apartheid-rezsimben és, hogy milyen volt a nemzetközi színtérre visszatérő nemzetét képviselni az olimpián.
Győrik Csabát, a magyar sportlövő-válogatott szövetségi kapitányát 2016-ban választották be a Nemzetközi Sportlövő Szövetség (ISSF) Edzőbizottságának tagjai sorába. Ezt a tagságát hosszabbították meg most további két évre.

Két olimpiai kvótás magyar vitorlázó, Érdi Mária (laser radial) és Berecz Zsombor (finn) is sikeresen vett részt a Kanári-szigeteken felkészülési versenyen. A női kézilabda-válogatott Dániában egy győzelemmel és két vereséggel továbbjutott a középdöntőbe az Európa-bajnokságon.

A 125 esztendeje született dr. Gombos Sándor olimpiai bajnok vívóra és a 75 éve elhunyt olimpiai bajnok birkózó Weisz Richárdra emlékezik december elején az olimpiai család.

Csongrád megyéből indult és Dél-Koreában érte el pályafutása legkiemelkedőbb eredményét a ma 60. születésnapját ünneplő olimpiai bronzérmes tőrvívó, Szelei István (b2). Isten éltesse!