Idén is parádés mezőny lesz a negyedik Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon, amelyet július 8-án új helyszinen Székesfehérváron rendeznek.
A súlylökő Márton Anita 17,07 méteres teljesítménnyel kilencedik helyen végzett a Gyémánt Liga-sorozat római versenyén.
Hollandia 2008-ban olimpiai bajnoki címet nyert a pekingi olimpián. Azóta válogatottjuk sokat változott, a dunaújvárosi tornára már csak egyetlen játékos Yasemin Smit maradt az akkori sikert elérőkből.
A Magyar Röplabda Szövetség elnöke szerint három összetevője volt annak, hogy a női válogatott az elmúlt hétvégén kiharcolta az Európa-bajnoki részvételt, így jövőre 28 év után újra ott lehet a kontinensviadalon.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány az év válogatott meccsének nevezte a magyar csapat Szlovénia elleni világbajnoki selejtezőjét.

A Magyar Olimpiai Bizottság Kiemelt Edző Programjában részt vevő szakembereket bemutató sorozatunk legújabb részében Csipes Ferenc kajakedzővel beszélgettünk.
Csütörtökön a férfi négyesek küzdelmeivel megkezdődik az 1. felnőtt, U23-as és ifjúsági gyorsasági és parakenu Európa- és világbajnoki válogatóverseny Szegeden. A felnőtt mezőny győztesei indulási jogot szereznek a július 11 és 13. között megrendezésre kerülő brandenburgi Európa-bajnokságra.
Gurisatti Gyula a hatodik helyen végzett sportpisztolyban a Fort Benningben zajló sportlövő Világkupa-versenyen. Dávid Krisztina ugyanebben a számban a nők között kilencedik lett.
Már a Bajnokok Ligája hétvégi, kölni négyes döntőjében szerepelt veszprémi játékosokkal kiegészülve készül Veszprémben a magyar férfi kézilabda-válogatott a szlovénok elleni világbajnoki selejtezőre.
Nagy Tímea, Szatmári Petra, Ancsin Kata és Kovács Mária révén négy érmet már biztosan szerez a magyar válogatott a Bukarestben zajló női ökölvívó Európa-bajnokságon.