Bár a tokiói csapat-világbajnokságon mindkét asztalitenisz-válogatottunk elmaradt a várakozástól, a verseny végén kiadott világranglistán több magyarnak sikerült előrelépnie, sőt Kosiba Dániel és Madarász Dóra is bekerült a top 100-ba.
Csaknem 500 ezer dollár pénzdíjat fizet vissza a versenyek szervezőinek Tyson Gay, a doppingolás miatt egy évre eltiltott amerikai sprinter.
Pénteken két minszki Arénában megkezdődik a 2014-es jégkorong világbajnokság.
A kadett birkózó Európa-bajnokság a második napon a szabadfogás: 46, 54, 63, 76, 100 kg súlycsoport csatározásaival folytatódott. Ebben a súlycsoportokban lehetett nyári ifjúsági olimpiai kvótát szerezni.
Néhány héttel korábban Balatonfüreden, e hét elején pedig Budapesten szerveztek közös edzőtábort a 2017-es, győri rendezésű Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) készülő, még serdülőkorú judokák számára. Május elején 15 ország 200 fiatalja lépett tatamira.
Az MKB-MVM Veszprém és a Pick Szeged SEHA-Liga szereplését is támogatja a Magyar Kézilabda Szövetség.
A bulgáriai Szamokovban rendezik a kadett ifjúsági Európa-bajnokságot. Az első versenynapon a szabadfogásúak 85 kilogrammos kategóriájában Tóth Bendegúz ezüstérmet nyert.
A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) játékvezető bizottsága május 20-ig várja a bírók jelölését a szeptemberi pekingi világbajnokságra. Országonként legfeljebb két bírót lehet jelölni a vb-re.
A Mount Everestet oxigénpalack nélkül megmászni készülő hegymászó 7800 méteren töltötte az éjszakát, majd magyar idő szerint kedd hajnalban 8000 és 8150 méter közötti magasságba mászott. Előrejutását viharos szél nehezítette.
Húsz ország 120 versenyzője - 70 férfi és 50 nő - áll rajthoz a Székesfehérváron július 10-15. között sorra kerülő öttusa Európa-bajnokságon.