Az ifi olimpia jegyében ezúttal két fiatal atlétát mutatunk be. Nem csak a nankingi felkészülés köti össze őket. Mindketten dobóatléták, kalapácsvetésben a nemzetközi élvonalhoz tartoznak. A 2013-as Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), Utrechtben mindketten aranyérmet nyertek - fejenként kettőt is. Első ötkarikás élményük után, már az ifi olimpiára készülnek. Ott akár dobogóra is állhatnak.
Több száz bajnoki mérkőzéssel és két tekintélyt parancsoló BL győzelemmel a háta mögött Nagy László bátran jelentheti ki, hogy nem ver szaporábban a szíve, ha a szombati Bajnokok Ligája mérkőzésre gondol, és akkor sem érez feszültséget, ha feldereng benne, hogy a PSG elleni negyeddöntős mérkőzéseken már a legjobb négy közé jutás a tét
Csütörtökön ismét egy selejtező nap, négy magyar ökölvívó szereplésével az ifjúsági világbajnokságon Szófiában.
Három elsőséget szereztek a Kőbánya SC úszói a Budapest Open nyitónapján, bár Turi György nem volt teljesen elégedett – mint általában.
Vasárnap véget ért hathetes edzőtáborozása az olimpiai bajnok Vajda Attilának. A szegediek legjobbja jónak ítélte meg a Portugáliában eltöltött napokat, már csak azért is, mert kiváló edzőpartnerre lelt a kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta személyében.
A magyar jégkorong-válogatott csütörtöki győzelmével bebiztosította feljutását a második vonalba a székesfehérvári U18-as divízió I/B világbajnokságon.
Rosszul lett csütörtök reggelre Török Edina, a SPAR Everest Expedíció alaptábor-vezetője, ezért Klein Dávid visszavitte őt az ezer méterrel alacsonyabban fekvő Tingri városába.
Telt ház, mintegy 4500 néző előtt tartják húsvéthétfőn a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Aréna nyitóünnepségét és az első hivatalos mérkőzést, a Puskás Suzuki Kupa döntőjét - derült ki a csütörtöki stadionbejáráson.
Babos Timea és Hao Csing-csan kétjátszmás mérkőzés nyert az Eleni Daniilidu-Magda Linette duó ellen a 250 ezer dolláros BMW Malaysian Open negyeddöntőjében. A találkozó 67 percig tartott, a magyar és a tajvani játékos az első szettben háromszor jött vissza brékhátrányból.
Jól kezdett a magyar csapat a Máriavölgyben zajló Európai Olimpiai Reménységek golfversenyén, a lányok mindkét találkozójukat megnyerték a 17 éven aluliak számára kiírt viadalon, míg a fiúk egy győzelemmel és egy vereséggel zártak csütörtökön.