Nagy László, az MKB-MVM Veszprém csapatkapitánya szerint az lett volna a legrosszabb, ha a kézilabda Bajnokok Ligájának keddi sorsolásán a régi rivális Rhein-Neckar Löwent húzták volna ki ellenfélként, és nem az eddigi versengésben meglehetősen szeszélyes teljesítményt nyújtó, ám éppen ezért kiszámíthatatlan francia PSG együttesét.
A II. Ifjúsági Olimpiai Játékokokon 18 sportág mintegy félszáz magyar sportolója is részt vehet. Egyelőre bő keretek készülnek, a kvalifikációs versenyek javában zajlanak. Nanjingi reményei vannak egy kisbéri súlyemelő lánynak is, az Európa-bajnoki bronzérmes Molnár Boglárkának.
Április közepén rendezik Szófiában az ifjúsági ökölvívó világbajnokságot, melyen, mint egyedüli versenyen lehet kvótát szerezni a II. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokra. A felkészülésről Füzesy Zoltán ifjúsági szövetségi kapitány, a kvalifikációról Dobrádi Zsolt utánpótlás-vezető beszélt a mob.hu-nak.
Douchev-Janics Natasa, a győri Graboplast-VSE háromszoros olimpiai bajnok kajakozója a gerincműtétjét követően immár speciális gyógytornát végez, s kőkeményen harcol azért, hogy ott lehessen az augusztusi, moszkvai világbajnokságra utazó csapatban – írja a kisalfold.hu.
Mandl Ernő, magyar vitorlázó repülő, repülő, berepülő pilóta, sportoló. hosszú türelemmel viselt betegség után február 27-én hunyt el. A repülő szövetség és a magyar repülő társadalom nagy alakja ment el.
Nagyon kellemes meglepetést szerzett a dubaji erőemelő-világbajnokságra készülő magyar válogatott tagjainak, amikor az utolsó keretedzésen vasárnap meglátogatta az együttest Rónaszéki András (a képen), a magyar szövetség elnöke. A nemzetközi versenybíróként is dolgozó sportvezető egy versenyről érkezett a nemzeti csapat gyakorlására.
Három érmet szereztek a fiatal rock and rollosok a Világkupán. A szlovéniai VK-ról a magyar versenyzők három éremmel, egy ezüsttel és két bronzzal térhettek haza.
A hétvégén Isztambulban ülésezett a LEN Büro, az Európai Úszó Szövetség vezető testülete, és az eseményen több, magyar szempontból is érdekes döntés született – amint arról a szervezet gazdasági vezetője, Gyárfás Tamás tájékoztatott.
Az olasz Reggio Emilia rendezi a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa négyes döntőjét, az április 25. és 27. között sorra kerülő tornának a Szolnoki Olaj révén magyar résztvevője is lesz.
Hétfőn megkezdte a közös munkát a magyar férfi kézilabda-válogatott Szigetszentmiklóson. Mocsai Lajos együttese pénteken és szombaton Németországban a házigazdák ellen vív felkészülési találkozókat.