Ha pályázni lehetne a „Kick-boksz Fővárosa” címére, akkor Csepel minden bizonnyal esélyesként jelentkezhetne. A Halker KiralyTeam Kick-Boksz Akadémia kiválóságai ugyanis minden egyes világversenyen megmutatják, hogy hogy kell ezt a sportágat művelni. Az elmúlt hétvégén megrendezték a Diákolimpia első fordulóját, ahol több, mint 300 gyerek indult.
Szombat este kiosztották a hegymászás Oscar-díjának is hívott Arany Jégcsákány díjat, megosztott eredmény született.
Kerékpársportban január 31-én lezárult a kvalifikáció a II. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokra, az eredmények alapján a fiúcsapat utazhat Nanjingba. A részteletek Somogyi Miklós utánpótlás szövetségi kapitány mondja el.
A hetedik helyen végzett Miklós Edit az osztrák alpesi sí bajnokság szuper-óriásműlesikló versenyében, Innerkremsben.
Böczögő Dorina (a képen) gerendán az ötödik, talajon pedig a hatodik helyen zárt a tornászok dohai világkupáján.
Kormányzati támogatással, 800 millió forintból újul meg a hódmezővásárhelyi sportuszoda, hogy méltó helyszíne lehessen a 2016-os junior Európa-bajnokságnak – jelentette be Lázár János, a város országgyűlési képviselője. Az esemény arca az olimpiai bajnok Gyurta Dániel lesz.
Gurisatti Gyula a hetedik helyen végzett Stoke Mandeville-ben a parasportolók légpisztolyos 10 méteres számában a sportlövő Világkupa-versenyen pénteken.
Sidi Péter az ötödik helyen végzett légpuskában a Fort Benningben zajló sportlövő világkupaversenyen.
A hatszoros olimpiai bajnok Usain Bolt sérüléssel bajlódik, ezért a június 17-i ostravai verseny előtt nem áll rajthoz máshol.
A magyar női kézilabda-válogatott 28–25-re nyert a házigazdák B-válogatottja ellen a Horvátországban zajló felkészülési torna első napján.