Bejelentette visszavonulását csütörtökön Rebecca Soni, az amerikaiak háromszoros olimpiai bajnok úszónője.
Babos Timea és Kristina Mladenovic mindössze öt játékot veszített Janette Husarova és Alicja Rosolska ellen a párostorna negyeddöntőjében a 710 000 dolláros párizsi versenyen. A találkozó 51 percig tartott. A magyar-francia kettős a legjobb négy között a világelső Sara Errani-Roberta Vinci duóval mérkőzik.
Folytatja szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligájában a címvédő Győri Audi ETO KC, amely a középdöntő szombati rajtján új helyszínen, az Egyetemi Csarnokban fogadja a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát.
A főtábla csütörtök esti első fordulója a tíz magyar női játékos közül hétnek egyben a végállomást is jelentette Szombathelyen, a World Tour-sorozat idei első versenyén.
A női kosárlabda Euroliga alapszakaszában az A-csoport 7. fordulójában a Good Angels Kosice hét ponttal nyert a Hat-Agro Uni Győr vendégeként. A házigazdák rossz kezdést követően kiegyenlített csatába bocsátkoztak, megkezdték a felzárkózást, de a végjátékban ismét a Krivacsevics Tijana vezérelte vendégek domináltak. A továbbra is nyeretlen Győr hetedik vereségét szenvedte el, a Kassa 4/3-mal várja a folytatást.
A címvédő Vasas-Óbuda a női röplabda Magyar Kupa elődöntőjének második mérkőzését is megnyerte az Aluprof TF-Bp ellen – a hazai visszavágójuk három szettes meccset hozott –, és így bejutott a sorozat döntőjébe.
Rácz Ilona megmászta az Aconcagua 6962 méter magas csúcsát, ez az idei első magyar magashegyi csúcsmászás.
2014. január 30-án ülést tartott a Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége. A testület elfogadta Hajdu János szövetségi kapitány beszámolóját a magyar válogatott számára 8. helyezéssel zárult női világbajnokságról, egyben megköszönte a posztot 2013. december 31-ig megbízottként betöltő szakember munkáját.
A hétvégén Budapesten rendezték meg a sárkányhajósok téli fizikai felmérőjét. Korábban ebben a szakágban még nem tartott ilyen jellegű felmérőt a szövetség, a nagy részvétel azonban azt mutatta a sárkányhajósok között is van igény a téli kontrollra. A kondiból, futásból és ergométeres evezésből álló viadalon megmérette magát a maratoni világbajnok kajakos, Salga István is, aki megnyerte a férfi masters kategóriát.
Se edzője, se pályája, se igazi szánkója, egy indiai férfi mégis már az ötödik olimpiájára készül. A jó szereplésért akár egy teherautó alatt is átszáguld.