A korábbi téli olimpikonokat bemutató sorozatunkat Kaszala Tamarával, Magyarország első rövidpályás gyorskorcsolyázó olimpikonjával folytatjuk. A sportolónő többszörös junior Európa- és világbajnok, négyszer nyerte el az "Év gyorskorcsolyázója" címet. Miután abbahagyta a versenyzést, a magyar sportélet meghatározó alakja maradt: lassan négy éve ő a Magyar Országos Görkorcsolya Szövetség főtitkára, a Magyar Íjász Szövetség hasonló tisztét pedig a héten foglalta el.
Gyarmati Pankának minimálisra csökkent az esélye, hogy kijusson az olimpiára. Hazánk legeredményesebb hódeszkása azonban nem csügged, további versenyeire edz, világkupa és meghívásos elitverseny is vár rá a következő hónapokban. Sérülés esetén mehet csak Szocsiba a magyar hódeszkás.
A hétvégén már az első erőfelmérőjüket teljesítették legjobb sárkányhajós csapataink, akik a gyorsasági versenyzőkhöz hasonlóan futásban, kondiban és újdonságként ergométeren mérték össze tudásukat. A mezőny már hangolódik a 2014-es idényre, amely sok újdonságot tartogat.
Hét arany, egy ezüst és egy bronzéremmel zárta a VII. Főnix Kupa Nemzetközi Utánpótlás Kézilabdatornát a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola. A 9-14 éves gyerekek rangos viadalán első helyen végzett Vida Gergő 2000-es, Tóth Rózsa 2001-es, és Bujárszki Ádám 2004-es születésű lányokból álló csapata. Szintén a dobogó legmagasabb fokára állhattak Vass György 2001-es és 2002-es „fiai”, valamint Sándor László 2000-ben és Dobszai Jenő 2003-ban született fiúkból álló együttesei. Ezüstérmet ünnepelhettek a Vida Gergő-vezette 2004-es fiúk, míg bronzérmet akasztottak Mészáros Melinda 2003-as lányai nyakába. A 2002-es leánycsapat a negyedik lett.
Leszámítva azokat a tavaly év végi rövid próbálkozásokat, amelyek Nagy Lászlót arra figyelmeztették, hogy a sérülésének gyógyulására az először megjósoltnál jóval több időt kell várnia, 71 hosszú napnak kellett eltelnie ahhoz, hogy az MKB-MVM Veszprém csapatkapitánya ismét egy tétre menő kézilabda mérkőzés lejátszására készülhessen.
A férfi tekézők Bajnokok Ligája negyeddöntőjében két magyar csapat volt érdekelt. A párharcok első összecsapásán a Szeged sikerrel vette az akadályt, míg a Zalaegerszeg kikapott.
A korábbi 36-szoros válogatott, olimpiai ezüstérmes, ezüstcipős támadó, Várady Béla temetéséről családja értesítette a szövetséget.
Hátsérülése miatt véget ért az idény Hannes Reichelt számára, aki szombaton megnyerte a lesiklást a híres kitzbüheli alpesi világkupa-viadalon.