elfüggesztett szabadságvesztést és vezetéstől eltiltást kért a Győri Járási Ügyészség arra az idős férfira, aki személyautójával szeptember közepén a győri női kosárlabdacsapat buszával ütközött frontálisan Kapuvár közelében. A balesetben ketten meghaltak, heten súlyosan, heten könnyebben megsérültek.
Kovács Tamás, vívó-válogatottunk szakvezetője nagyon elégedett a németországi Malchow-ban rendezett Világkupa-versenyen megszerzett egy arany-, illetve két-két ezüst- és bronzéremmel. Krajnyák Zsuzsanna a tőrözők versenyét megnyerte, párbajtőrben második lett, Osváth Richárd ezüstöt szerzett tőrben, Hajmási Éva tőrben és kardban is harmadik lett.
Magabiztos versenyzéssel a magyar tekézők mindhárom színű érmet itthon tartották a Szegeden megrendezett világranglista-versenyen. A hazaiak, azaz a Tisza-partiak közül hárman is felállhattak a dobogóra.
Gyulai Miklóst, egykori téli és nyári olimpikont már bemutattuk "Téli olimpikonok anno" sorozatunkban, most testvére, a szintén bobos Márton (képen jobbra) következik. Ugyanaz az édesapa, vezető pozíció a Magyar Atlétika Szövetségben, téli olimpiai részvétel, mind-mind a Gyulai-testvéreket jellemzi - pályafutásuk mégis több ponton eltér egymástól.
Hétvégén a váltóval harmadik lett a drezdai Európa-bajnokságon, csakúgy, mint decemberben az Universiadén. Vancouverben pontszerzőként végzett, második olimpiájára készül, Szocsiban, csapatával a legjobb hat közé szeretne kerülni. A téli olimpikonokat bemutató sorozatunkat Keszler Andrea rövidpályás gyorskorcsolyázóval folytatjuk.
Gyarmati Panka a 25. helyen áll a hétvégi, kanadai olimpiai kvalifikációs világkupa után. Minden idők legeredményesebb magyar snowboardosa csupán 4 ponttal maradt le a Szocsiban biztosan indulók listájáról. (24-en indulhatnak Szocsiban a slopestyle versenyszámban)
Betegség miatt visszalépett a vasárnapi kűrtől a négyszeres világ- és Európa-bajnok Aliona Savchenko, Robin Szolkowy duó, amely a párosok között második volt a pénteki rövid program után.
Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint játékosainak fizikai állapotába bekövetkezett a holtpont, ezért labdás edzés helyet konditerembe küldte csapatát.
Rapport Richárd a világos bábukat vezetve legyőzte az indiai Pendyala Harikrishnát a hollandiai Wijk aan Zeeben zajló sakk szupertorna vasárnapi, hetedik fordulójában.
Remek bronzérmet nyert a magyar női párbajtőrcsapat a dohai Világkupa-versenyen, úgy, hogy egyetlen tus választotta el Szász Emesééket a fináléba jutástól. A fegyvernem ezzel két harmadik hellyel zárta az évnyitó viadalt, ami nagyszerű teljesítmény. A férfi tőrcsapatnak, nem sikerült a párizsi hétvége.