A horvát férfi kézilabda-válogatott tagjai egészséges önbizalommal készülnek a januári Európa-bajnokságra, amelyről aranyéremmel térnének haza.
Január 1-jén MRI-vizsgálaton vett részt a lábsérüléssel bajlódó Nagy László. A válogatott klasszis jobbátlövője még novemberben, a Veszprém Celje elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésén szenvedett sérülést, állapota javult, ám a bajnoki szünetben sem épült fel teljesen. Az MRI-vizsgálat eredményeként eldőlt, hogy a kézilabdázó nem vehet részt a január 12-én rajtoló dániai Európa-bajnokságon.
Nagy Péterrel az idei wroclawi súlyemelő világbajnokságon szakításban negyedik, összetettben hatodik lett. Bántóan hosszú ideje ez a sportág legjobb eredménye.
Dobrovitz József a harmadik helyen végzett a fedeles négyesfogathajtó világkupa-sorozat nyolcadik fordulójában, Mechelenben.
A világranglista 88. helyén álló Babos Tímea egyesben az első fordulóban búcsúzott az 500 000 dollár összdíjazású sencseni WTA-versenyen, miután a második szett elején betegség miatt feladta a mérkőzést Nadija Kicsenok ellen.
„Balu boldog?” – ez volt a Dakar-győztes Jean-Louis Schlesser első kérdése, miután megérkezett a táborba az Africa Race első szakasza után.
A tavalyi döntőt Phil Taylorral szemben elveszítő holland Michael van Gerwen (a képen) második próbálkozására megnyerte a PDC darts-világbajnokságot, miután remek kezdésének köszönhetően 7:4-re legyőzte a skót Peter Wrightot a londoni Alexandra Palace-ban.
Stabilizálódott Michael Schumacher állapota az elmúlt éjszaka során, jelentős változás nem történt – jelentette a média grénoble-i képviselőinek a német menedzsere, Sabine Kehm.
A franciák legyőzték az amerikaiakat a Hopman Kupán, a teniszezők Perth-ben zajló nem hivatalos vegyescsapat-világbajnokságán.
A nemzetközi mezőnyben korábban majdhogynem ismeretlennek számító osztrák fiatal, a 21 éves Thomas Diethart (a képen9 győzött a síugrók világkupa-sorozatába tartozó Négysáncverseny második állomásán, Garmisch-Partenkirchenben.