Az Opel Dakar Team Afrika felé vette az irányt. Pontosabban egyelőre csak Saint Cyprien-be indult el a csapat, ahol december 29-én, vagyis két nap múlva tartják meg az Africa Race gépátvételét, hogy aztán a mezőny áthajózzon Marokkóba, és kezdetét vegye a majd' 6000 kilométeren át tartó száguldás, amelynek során Mauritániát átszelve Szenegál fővárosába, Dakarba érkeznek meg a szerencsések.
A Magyar Golf Szövetség 15 millió forintos támogatásban részesül a sportállamtitkárság felzárkóztatási alapjából.
A legfelső sportvezetés számos módon igyekszik elérni, hogy az elismerten legjobb magyar edzők ne menjenek külföldre, hanem inkább itthon, a magyar sport javára kamatoztassák képességeiket. A másik, hasonló cél az, hogy a következő időszakban a már évek óta külföldön dolgozó, kiváló szakemberek közül többeket hazacsalogassanak.
Az elmúlt hét talán legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltó bejelentése Kovács Kataliné volt. A harmincegyszeres világbajnok kajakos ugyanis elárulta, június elejére várja első gyermekét. Ennek fényében minden bizonnyal élete talán legboldogabb karácsonyán van túl.
Majdnem minden rendben van az Eb előtt álló magyar férfi kézilabda-válogatott bő, 22 tagú keretében, amely pénteken Vecsésen kezdte meg a felkészülés hajráját.
Horkai György, az utánpótlás-válogatottak kapitánya kijelölte azok névsorát, akiket vár a csapatok január elejei edzőtáborába.
A Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata a szerb Strahinja Miloseviccsel erősítette meg keretét.
A 47 éves Stefan Edberg személyében már Roger Federer is az edzői stábjában tudhat egy korábbi klasszis teniszezőt.
Román sajtóértesülések szerint már jövőre Bukarestbe költözhet a Római-parton féltve őrzött WTA-torna, Magyarország egyetlen magas szintű versenytenisz-eseménye.
Az edzőtanács és a szövetség végrehajtó bizottsága az orosz műkorcsolyázó bajnokság eredményeit figyelembe véve kijelölte a január 15-19 között rendezendő budapesti Európa-bajnokságon induló sportolók névsorát.