Több mutatót illetően is az első helyen áll az MKB-MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a tavaszi folytatás előtt.
A 90., s a megyeszékhely első ízben ad otthont az országos ökölvívó bajnokságnak, melyen új szabályok mellett bokszol már a sportág hazai színe-java.
Díszpolgári címmel tüntette ki az 1968-as, mexikói olimpián ezüstérmet szerzett Kiss Antal gyaloglót Tatabánya képviselő-testülete szerdán, Szent-Borbála napi ünnepi közgyűlésén.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2016-ig szóló létesítményfejlesztési koncepciójának költsége 40 milliárd forint, ezen összeg mintegy felének felhasználásáról döntött kedden a kormány.
Véget ért az úgynevezett tesztidőszak, a Nemzetközi Judo Szövetség illetékes bizottsága ígéretéhez híven előrukkolt a január elsejétől érvényes új szabályokkal.
A Diósgyőr és a PEAC-Pécs egyaránt idegenben győzött a női kosárlabda Európa Kupa ötödik fordulójának szerdai játéknapján, amelyen a PINKK Pécs szoros meccsen szenvedett vereséget a belga Wallonia vendégeként.
A szerdai, második forduló után a férfiaknál Berkes Ferenc és Gonda László, a nőknél pedig Varga Klára vezet százszázalékos teljesítménnyel a Gyulán, illetve Hévízen zajló sakk országos bajnokságon.
Andjelko Mandicsot hétfőn nevezték ki a Falco kosárlabdacsapatának vezetőedzőjévé, szerda este pedig már el is könyvelhette első győzelmét a szombathelyiek kispadján.
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában másodszor veszített odahaza az Eger, amely a Pro Reccótól elszenvedett kudarc után kiütésessel kapott ki a Barcelonetától. A katalán csapat 3–3 után sorozatban hat gólt szerzett, és végül 11–5-ös győzelmet könyvelhetett el a hevesiek otthonában.
Az MKB-MVM Veszprém 40–25-re nyert Cegléden, a Pick Szeged pedig 31–23-ra diadalmaskodott a Vác otthonában a férfi kézilabda NB I 14. fordulójában.