A 2020-ig szóló programban az ökölvívó-szövetség évi 560 millió forintot kap.
Harsányi Gergely, a Grundfos-Tatabánya jobbszélsője pályázik a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) sportolói bizottságába.
A kosárlabda EuroChallenge H-csoportjában három forduló után első helyen álló Szolnoki Olaj a harmadik idegenbeli meccsén, a Rilszki vendégeként lépett pályára, és szoros végjátékban, de másodszor is legyőzte a bolgár csapatot.
A Debrecen ob I-es férfi vízilabdacsapatában folytathatja pályafutását az ausztrál nemzeti együttes kapusa, James Clark, akivel a hajdúsági klub vezetése szóbeli megállapodást kötött.
Rekordbevételre tehet szert a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) a televíziós jogok értékesítéséből.
A házigazda brazil, a címvédő spanyol, valamint az argentin, a belga, a kolumbiai, a német, a svájci és az uruguayi válogatott került az első kalapba a jövő évi vb pénteki csoportsorolása előtt.
Mint már hírül adtuk elárverezik a Jesse Owens által, az 1936-os berlini olimpián nyert egyik aranyérmet.

A végéhez közeledő olimpiai sportági konzultációk keddi ülésén az evezős, majd a szinkronúszó sport képviseltette magát a MOB székházában. Az évértékelés és a tervek megbeszélése mellett kiemelten foglalkoztak a támogatások megfelelő kihasználásával és dokumentációjával is.
Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Hosszú Katinka: a LEN nyilvánosságra hozta a 2013-as LEN Award-szavazás végeredményét, és ennek értelmében Katinka lett Európa legjobb női úszója. A férfiaknál Gyurta Dániel másodikként zárt. A vízilabdázóknál Varga Dénes kapta a legtöbb szavazatot.
Az MKB-MVM Veszprémnek nem okozott gondot a Junior válogatott legyőzése a férfi kézilabda NB I-ben.