A professzionális kerékpározás szerepel annak a szakmai konferenciának a fókuszában, melyet december 8-án rendez a még most is aktív versenyző, a pekingi olimpia országúti számában induló Kusztor Péter.
Sűrű és ünnepi napok elé néz a magyar úszósport ezen a héten: csütörtöktől szombatig zajlik a rövidpályás országos bajnokság Százhalombattán, ahol aztán szombaton gálaest keretében nyílik meg a Magyar Úszó Hírességek Csarnoka.
Ritka megtiszteltetés érte Oroszi Zsuzsanna személyén keresztül a magyar atléta társadalmat: a váci, majd verőcei illetőségű szakember ugyanis megkapta az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) az „Év Női Vezetője” díját. A Pest Megyei Önkormányzat sportreferensével munkahelyén sikerült beszélgetni.
Győzelemmel kezdte meg szereplését a 2013/14-es világliga-sorozatban a magyar férfi vízilabda-válogatott: Benedek Tibor világbajnoki címvédő együttese három góllal nyert a görögök ellen Miskolcon.
Ahhoz, hogy tudj megfeszülni, meg kell tanulnod ellazulni is – tartja kajakos és kenus berkekben a mondás. Az idén három világbajnoki címet is begyűjtő, az Év sportolója címre is esélyes Kozák Danuta sem tesz másként. Ám a hangos bulik helyett ő inkább a csendesebb kikapcsolódás híve.
A nők nyertek, a férfiak remiztek az éllovassal a sakk csapat Eb-n.
A Handball-Planet.com kézilabdás szakportál ismét megválasztja az év legjobb játékosait, a jobbbátlövők listáján pedig a jelöltek között ott van az MKB-MVM Veszprém játékosa, Nagy László is.
A Szolnoki Olaj remek utolsó negyedbeli teljesítménnyel 85–72-re legyőzte a BC Murest a férfi kosárlabda Eurochallenge 2. fordulójában, a H-csoport kedd esti marosvásárhelyi mérkőzésén, így két fellépés után őrzi százszázalékos mérlegét. Ugyanezen a játéknapon Atomerőmű idegenben, a Körmend és a Jászberény pályaválasztóként szenvedett vereséget, utóbbi mindössze 41 pontig jutott szlovén ellenfelével szemben.
A Győr hat góllal győzött a Juniorválogatott vendégeként Balatonbogláron, a férfi kézilabda NB I keddi mérkőzésén.
Az idén 125 éves MTK-ban folytatja pályafutását Miklós Edit alpesi síző.